Co-housing példák Bécsben és a közösségi együttélés lehetőségei Budapesten

Szöveg: Babos Annamária, Horogh Petra, K. Theisler Katalin
Fotók: Babos Annamária

Bécsben a támogatott lakásprojektek és a korábbi co-housing létrehozási tapasztalatok nyomán az elmúlt 15 évben fellendült a közösségi lakhatási projektek megvalósítása. Budapesten a co-housingok helyzete ehhez képest gyerekcipőben jár, egyelőre a téma megismerése, közösségek alakulása, a létrehozáshoz szükséges jogi, finanszírozási, lakáspiaci körülmények kidolgozása történik. A cikk ebben a folyamatban egy láncszem, a co-housingok hazai megismertetését és elterjedését támogató Közösségben Élni csoport bécsi tapasztalatait, mint jó gyakorlatokat mutatja be.

Co-housing és a Közösségben Élni kezdeményezés

A Közösségben Élni kezdeményezés 2012-ben alakult azzal a céllal, hogy Magyarországon népszerűsítse és elérhetővé tegye a co-housing példákat és a róluk elérhető tudást. Az 1960-as évektől több nyugat-európai országban jelen lévő lakhatási forma Kelet-Európában még nem honosodott meg, de az elmúlt években egyre nagyobb az érdeklődés iránta. De mi is a co-housing? Olyan lakhatási forma, ahol a lakók közös célok és érdekek mentén, a közösségi összefogás erejével fejlesztik lakhatási feltételeiket és lakókörnyezetüket. A lakók önkéntesen és tudatosan vállalják a közösséget egymással, az általuk meghatározott mértékben tereket, eszközöket, feladatokat, tevékenységeket osztanak meg egymással. A co-housingokat a nemzetközi szakirodalom hat ponttal definiálja, ezek különböztetik meg más lakhatási formáktól – például kollégiumoktól, lakóparkoktól, idősotthonoktól – melyekkel az elnevezés alapján könnyű összekeverni. A definíció hat pontja szerint a használók, lakók részt vesznek a folyamatokban a ház tervezésétől a fenntartáson át a közös programok szervezéséig, az épület létrejötte vagy átalakítása közösségi tervezés eredménye, privát és közösségi létesítmények egyaránt megtalálhatók benne, a lakóközösség önmenedzsmenttel működteti a ház belső ügyeit, közös életét, a döntési struktúra nem hierarchikus rendszerben működik, nincs vagyonközösség. A társas együttélésnek különböző szintjei képzelhetők el, míg az átlagos társasházakban is használnak közös tereket – mint a lépcsőház, közös tárolók, folyosók, udvar – itt az alapvetően szükségesnél több közös tér jelenik meg – például közös használatú nappali, játszószoba, szauna – a közösség által meghatározott funkciókkal és méretekkel. Előfordul, hogy a lakók nem rendelkeznek teljes értékű lakásokkal, a privát területeket egy-két szoba képezi, a nappalit, konyhát többen közösen használják, ezeket lakásközösségeknek nevezzük. Az eddig megvalósult budapesti kezdeményezésekre ez a legjellemzőbb együttélési forma, mivel kis léptékük miatt és a támogató környezet hiánya mellett is viszonylag egyszerűen megvalósíthatók.

A bécsi tanulmányút és a cikk az Emberi Erőforrások Minisztériuma által a Nemzeti tehetség Program keretében meghirdetett Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj támogatásával valósult meg.