• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Debrecen Modern Építészete 1945–1975. I-II. kötet

    Keller Ferenc, Kovács Péter DLA, Debreceni Egyetemi Kiadó, 2018–2019

    Szöveg: Botzheim Bálint

    A Debreceni Egyetem Műszaki Kar Építészmérnöki Tanszéke oktatói és hallgatói közösen vállalták fel, hogy az 1945-től 1975-ig tartó korszak debreceni modern építészeti emlékeit feldolgozzák, megörökítik. A gyűjtő-kutatómunkát a a tantárgyi keretekbe tudták integrálni. Az első kötet a Debrecenben élt építészek munkáit mutatja be, ebben Sajó István, Mikolás Tibor, Boruzs Bernát, Szabó János, Kálmán Ernő, Schmidt Tibor életrajzát és teljes munkásságát ismerhetjük meg. Leírással, fotókkal, rajzokkal mutatják be az épületeket, ezt egészíti ki a gondosan szerkesztett irodalom- és képjegyzék. A 2018-ban megjelent első kötet – bár rengeteg épületet tartalmaz – még tudta lefedni a teljes korszakot, az összes jelentős épületet. Így a szerzők folytatták a munkát, és megszületett a második kötet is, amely a nagy tervezőirodák szerint csoportosítva mutatja be a város épületeit. A vizsgált korszakban debreceni és budapesti, országos jelentőségű tervezőirodák (DTV, Hajdúterv, Iparterv, Kerti, Közti, Mélyépterv, Uvaterv) elképzelései alapján születtek a jelentősebb köz- illetve lakóépületek. Közülük a DTV emelkedik ki ebben a kontextusban, hiszen a 1950 és 1958 között a legtöbb jelentős épületet tervezték. A Debrecen modern építészetét feldolgozó két kötet jól kiegészíti egymást, hiánypótló mű, amely hasznos szolgálatot tesz a debreceni modern építészeti alkotások iránt érdeklődőknek.