Ludwig Múzeum 09. 16–11. 27.

Szöveg: Szegő György

Jó két évtizede fenyegeti a világot az ember felett uralkodó robot immár nem sci-fi, de megvalósuló lehetősége. A Japánban még elektronikus hangszereket fejlesztő amerikai Ray Kurzweil – ma a Google fejlesztési igazgatója – népszerűsíti, sőt prófétálja szingularitást, a technológia drámai fordulatát, amikor a mesterséges intelligencia ránő az ember eddig egyedüli mentális- és teremtőképességeire.
Az A.I. előbb a design műfajaira telepedett rá, de ezeknek a képzőművészetekkel való növekvő átjárhatósága azt ígéri, hogy a klasszikus művész-szemlélet visszaszorul, az alkotás emberi privilégiuma programírássá deriválódik. A mesterséges intelligencia beépül a digitális művészetbe majd a humán elemet kirekeszti abból.
Készman József, Maj Ajna, Nolasco-Rózsás Lívia és Üveges Krisztina kurátorok így fogalmaznak: „A szingularitások környezetében az általunk ismert összefüggések, törvények érvényüket vesztik, a hagyományos logika és kauzalitás nem működik. (…) Életünk offline módból megállíthatatlanul tér át az online térbe, a digitális jelenlét rohamosan nő, nem túlzás azt állítani, hogy ez a poszthumán átalakulás emberi létünk alapvető, meghatározó aspektusait hatja át…”
A kurátori vezetésen a 28 alkotó és team valamint a BarabásiLab munkáiból 8-at mutattak be – meglehetősen visszafogott lelkesedéssel. Úgy is mondhatnám, zavarban voltak. A kiállítás egyelőre a jelen technológia fejlődésének a mai napi életre gyakorolt erőteljes hatásáról szól, azonban nyilvánvalóan fenyegetőbb, ha a mesterséges intelligencia „felülkerekedik”: Jövőnk kontrollálhatatlanná, kiszámíthatatlanná válik és „beköszönt” a poszthumán éra.