Kansas és a BME diákjai a budai Várban

Szöveg: Dr. Magyar Péter

Amikor a Florida Atlantic Egyetemről átköltözni készültünk Kansasbe, az ottani Állami Egyetem székhelyére – elfogadva az Építészkar igazgatói tisztjét –, egy kollégám utánozhatatlan hangsúllyal megkérdezte: Kansas?! Pedig az ottani építészkar, mint nem sokkal később beigazolódott, egyike volt az ország legjobb iskoláinak.
Akkoriban az építészirodák által kiértékelt felmérés, mely a végzett diákok használhatósága alapján készült, iskolánkat az USA-ban a tizenhatodik helyre sorolta. Amikor négy év ottani – és összesen huszonkét esztendőt kitevő amerikai – igazgatói pozíciómról leköszöntem, ez a besorolás az ötödik helyre emelkedett. Ez igazán nagy szó, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a minket megelőző egyetemek (Harvard, Columbia, Princeton, Yale) mind drága magánegyetemek, hatalmas anyagi előnnyel. Így tehát ezen az egyetemen „csak” tanítani is nagy élvezet, 2011 óta ezzel foglalkozom. Az utóbbi két évben az ötödik Master of Architecture osztályt tanítottam, és követve néhány kollégám példáját, a negyedik évben kötelezően külföldön eltöltött félévet én is megtoldottam egy – igaz, csupán egyhetes – külföldi utazással. Először Dániába, majd tavaly Magyarországra vittem a stúdióm felét jelentő diákcsoportot. Mivel a diákoknak maguknak kellett állni a költségeket – ahogyan nekem is –, maga az utazás választható volt, a diákok ennek tudatában iratkoztak fel az én stúdiómra. A helyszín ismeretének előnyeit azután fényképek, rajzok és elbeszélések formájában megosztották az itthon maradt kollégáikkal. A dániai út esetében a (már megépült) Királyi Színház pályázati kiírását adtam feladatul, míg Budapestre a „Spiritual Retreat” – magyarra csak megközelítőleg lefordítható, „lelki felfrissülés” – témáját határoztam meg tervük tartalmául.
Dániában az ottani Royal Academy of Arts and Architecture építészkarával csak felszínes kontaktust sikerült teremteni, annak ellenére, hogy 1988-ban vendégprofesszorként tartottam ott szemináriumot. Persze a tanárok többsége időközben kicserélődött, de így is szíves fogadtatásban volt részünk. A tavalyi budapesti látogatás, köszönhetően Dr. Becker Gábor dékánnak, Balogh Balázs tanszékvezetőnek és Sebestyén Ferenc professzornak, sokkal jobb eredményre vezetett. Az Építészkar Rajz és Formaismereti Tanszéke egy teljes szeminárium 12 diákját győzte meg az én nagy szabadságot biztosító tervezési programom létjogosultságáról, így ottlétünkkor több alkalom adódott a magyar és amerikai diákok találkozására, koncepcióik és intencióik kicserélésére. Ezért a lehetőségért a diákjaim és én is nagyon hálásak vagyunk, és ha lehet, folytatni szeretnénk az egyetemünk vezetősége által is támogatott együttműködést.
A feladat az volt, hogy megvizsgáljuk, a gyors technológiai fejlődéssel szemben – és mellette – milyen új lehetőségek nyílnak az ember belső értékeinek, szellemi képességeinek fejlesztésére. Ezen túl, vagy ezt elősegítendő, milyen építészeti eszközök tudnák ezt a fejlődést kísérni, illetve elősegíteni. A feladatot a következő konkrét elemek tették méltóvá ahhoz, hogy „akadémiai mestermű” formálódjon belőle:

– a Budai Várban, a Szent György és a Dísz tér közötti tervezési helyszín;
– az építési program viszonylag kis területigénye;
– a hely városépítészeti, illetve kulturális és történeti-szimbolikus jelentősége;
– a csak romjaiban létező volt Hadügyminisztérium lehetséges hasznosítása;
– a helytől nyugatra lévő telek eldöntetlen jövője;
– a nagyobb léptékű helyszín történelmi múltja és épületállománya.

Természetesen, ezeken felül rengeteg más kérdést, például a szélesebben értelmezett fenntarthatóságot is vizsgáltuk a diákokkal. Ők több szempontból is előnyösebb helyzetben voltak magyar kollégáikkal szemben. Először is, a terv egy egész év munkáját foglalta össze, és az ötödik egyetemi év kötelezettségeinek túlnyomó részét ez képviselte. A magyar diákok ezzel szemben csak az őszi félévben dolgoztak a problémán. Ugyancsak az amerikai diákokat segítette az a tény, hogy a két félév stúdió-kreditjén felül az első félévben a programozás, a második félévben az „írás az építészetben” tantárgy 3-3 kreditpontja egészítette ki a teljes feladatot 10, illetve 11 kreditpont értékre, az egy félévben kötelező 16 ponthoz viszonyítva. Ez mutatja, hogy milyen fontos hangsúly kerül a tervezésre az utolsó évben, az alsóbb évfolyamok félévenkénti 6 és 4 pontjával szemben.