Somogyi Krisztina interjúja Csuport Krisztinával

2008-ban Csuport Krisztina nyerte a Goldfinger ösztöndíjat, aminek köszönhetően 12 hónapot töltött a Mackintosh School of Architecture egyetem energiatudatos környezettervezés szakirányú posztgraduális képzésén. A MOME, majd a BME Középülettervezési Tanszék Mesterkurzusának kiváló hallgatója U. Nagy Gábor építészirodájában dolgozva pályázta meg ösztöndíjat. Egy évvel később, 2009-ben a bírálónak felkért RIBA (Royal Institute of British Architects) nem talált eléggé érdekes magyar jelentkezőt, így a lehetőség kihasználatlan maradt. A helyzet idén is, jövőre is nyitott…

– Kezdjük a végével: mit csinálsz most?
Építészként dolgozom egy nagy londoni építész irodában. AYRM Architects nagyon szigorú hierarchiájába próbálok betagozódni, nemzetközi klienseknek tervezünk, repülőtereket, irodaházakat és ipari létesítményeket.
– Hogyan vettek fel az irodába?
A 12 hónapos Glasgow-i képzés után angol építészdiplomám is lett. Néztem, hol van felvétel, ami érdekelt, oda elküldtem a portfóliómat. Behívtak egy elbeszélgetésre, kértek tőlem további munkákat, konkrét kiviteli terveket. Ebben U. Nagy Gábor segítségét kértem, lévén nála dolgoztam az ösztöndíj előtt, együtt készített munkáinkból küldtem rajzokat. Felvettek.
– Mi volt a diplomamunkád a skót egyetemen?
A harmadik szemeszter végén kellett választani témát: tanulmányírást vagy ház tervezését. Én természetesen az utóbbit választottam, egy energiatudatos családiházat terveztem. A programot és a helyszínt nekem kellett kitalálni. Kaptam ugyan egy listát az egyetem által ismert lehetőségekről, azokat bejártam, de nem volt egyszerű a választás. A felsorolás végén volt egy kis falu, Clachan of Campsie, oda is elmentem. Mint később kiderült, ennek a szélén épül egy teljesen átlagos lakópark, az lett volna a javasolt felvetés, de én azt a helyet észre sem vettem. A falu központja viszont nagyon érdekes volt. Ott találtam rá a tervezési helyszínemre. Amikor faluközpontot mondok, akkor tulajdonképpen csak egy nagyobb épületre kell gondolni, ahol van szállás, egy kis étterem, és volt egy bolt, ahol bicikli felszereléseket árulnak, illetve egy nagyon szép sírkert is. Ennyi az egész. A házak mellett folyik egy kis patak, ez választja el az én területemet a központtól. Erre a részre terveztem családi házat.
– Egy konkrét család számára terveztél, vagy egy standard helyzetből indultál?
Kétgyermekes családmodellel dolgoztam, akik tipikus „terrace house”- ban laknak. Ez a háztípus jellemző egész Angliára: kétszintes sorház, három hálószobával, hátul kis kerttel. Bármerre is jársz, mindegyik ugyanolyan. És a családok ugyanolyan bútorokat vesznek, ugyanúgy csinálják meg a konyhát, ugyanúgy bontják el a belső válaszfalat, ha elbontják. Nagyon hasonlítanak egymásra. Passzív szolár házat terveztem, ebbe a logikába beleilleszkedve, ami azt jelenti, hogy maga az épület, így az épületszerkezetek és az épület formája is úgy van kialakítva, hogy a nap energiáját használni tudja, tehát segít a házat melegebben tartani.
– Egyáltalán Skóciában van elég napfény? Passzív szolár házat lehet oda tervezni?
Glasgow éppen határeset. Konkrét táblázatokkal dolgozunk: vannak arra nézvést szabályok, hogy hány napos órának és mely egyéb feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy passzív ház készülhessen.
– Az energiatudatos épület vagy a passzív ház tehát olyan, mint egy szabvány, aminek meg kell felelni ahhoz, hogy ezzel a névvel illessék?
Igen. Konkrét szabvány van arra, hogy milyen paramétereknek kell megfelelni, hogy például mennyi az épület által használt éves fűtésenergia, vagy, hogy milyenek lehetnek az ablak hőszigetelési értékei. Lehet kreatívan viszonyulni a kérdéshez, de a szabályokat be kell tartani. Szabályozva van az is, hogy zöld anyagokat kell használni, sőt Nagy-Britanniában összeállt egy zöld anyaglista, amelyben kategorizálják az anyagokat. Az általam tervezett házban csak A kategóriás anyagot lehetett alkalmazni. A diplománál is valójában a számokra voltak kíváncsiak: nézték, hogy a tervezett alapterületre vetítve, az összfelület, a tetők, a homlokzatok mekkora felületet adnak ki, vizsgálták, hogy az épületem mennyibe kerül.
– A költségek miért fontosak? Az hogyan kapcsolódik a passzív szolár ház felvetéshez?
Az energiatudatos tervezés nem merülhet ki abban, hogy a napenergiát a ház hasznosítja. Legalább ilyen fontos, hogy az épület gazdaságos legyen, így az is, hogy építéséhez mennyi pénzt használunk el. Azt is figyelembe kellett venni, hogy honnan szállítjuk a tervezési helyszínre az anyagot. Érthető, hiszen ha a szállítás fölösleges környezetszennyezést okoz, tehát ha mondjuk nagyon speciális, messziről beszerzendő anyagokat tervezel, akkor az fölösleges környezeti terhelést jelent. A könnyen beszerezhető anyagokat preferálni kell.
– Ez a tervezés feltételez egy naprakész információbázist, hiszen minden anyagnak egyenként utánanézni hihetetlen problémás lenne…
Létezik egy segédlet: Code for Sustainable Homes, ami abban segít, hogy eligazodj a paraméterek között. Pl. az esővíz elvezetés szabályaira bevezettek egy pontrendszert, az alapján minősítik a konkrét házat.
– Tehát a fenntarthatóság egy igen összetett szempontrendszer, amelyben az anyagoktól a szerkezetekig, a szállítástól az esővíz hasznosításáig együtt kell értékelni mindent? Mondjuk talán úgy, hogy holisztikus szemlélettel terveztetek?
Igen. És ebben segítettek a segédletek és a programok.
– Hogyan alakul például a háznak a formája? Az esztétika, vagyis az építészeti formálás minősége egyáltalán szempont?
A formához összetett úton jutottam el. Megmodelleztem az általam elképzelt házat egy EKOTECH nevezetű szoftverrel, ami megmutatta, hogy mennyi napenergia jut a különböző felületekre az év különböző időszakaiban, vagy, hogy milyenek a fényviszonyok a különböző helységben. Nehézség volt, vitára adott okot a tanáraimmal, amikor azt mondtam, hogy én nemcsak ezeknek az objektíven mérhető paramétereknek szeretnék megfelelni, hanem szubjektív döntéseim is vannak. Ők végül ebbe nem szóltak bele, de valójában nem is érdekelte őket; csak arra voltak kíváncsiak, hogy a szabványoknak és előírásoknak hogyan felelt meg a tervem.
– Az ECHOTECH program hol mond mást, vagy hol tud mást, mint a természetes megfigyelés?
Általa tetszőlegesen vizsgálható, hogy az építészeti döntések milyen paramétereket változtatnak. Először tehát leraktam egy formát, amit aztán később torzított a program. A különböző szempontok különböző módon hatottak vissza. Fontos volt számomra, hogy a patak és a ház közötti tér hogyan alakul, ezt megmodelleztem, kiderült a benapozást jelentősen rontja a felvetésem. Közben kiszámoltam, hogy mekkorák a felületek, és látszott ez az arány se lett jó, túl nagy volt a lehűlés.
– Most lehet, hogy demisztifikálom a dolgot, de nem evidens, hogy egy kompakt ház egyben energetikai szempontból is jobb?
Igen, ez alapvetően igaz. A legtöbb döntés valóban ésszerű, program nélkül is sejthető.
– Van egy vízmedence, ami kültérben és beltérben is megjelenik, ez esztétikai elem, vagy van más oka?
Esztétikai elem, de a víz egyben a legjobb hő gyűjtő és hőtároló elem. Körülbelül háromszor, három és félszer nagyobb a hőtároló képessége, mint egy tömör betonfelületnek. Persze Glasgowban a nyári felmelegedéssel nem kell foglalkozni, a magyar viszonyokhoz képest ez jelentős könnyebbség.
– Amit te ott megtanultál, az alkalmazható-e Magyarországon?
Igen, a szemlélet teljesen beépülhet a tervezésbe annak ellenére, hogy újra kell gondolni bizonyos kérdéseket és segédletek sem állnak a rendelkezésre. De az elv adaptálható. Azért is választottam a családi háztervezést diplomafeladatként, mert ehhez a léptékhez, és ehhez a témához van és volt közöm, ilyen házak tervezésében vettem részt.
– Beszéltél a számítógépes szoftverek használatáról. A MOMEn tartottál egy előadást az ösztöndíjadról, ott olyan munkákat vetítettél, amely a számítógépes stúdiumod fontosabb eredményeit mutatta. Meglepett, hogy a számítógépes rajzot választottad kiemelt tárgynak, mert gyönyörű kézi rajzaid vannak, gyorsan és érzékletesen dolgozol.
A tervezésmódszertan tantárgyat oktató professzor Dr. Raid Hanna személye tetszett meg, az, amilyen könnyedén mozgott a kultúra különböző területei között. Hozzá, miatta jelentkeztem számítógépes tervezésre. Rhino programmal történő modellezés volt a téma. Tőlem ez nagyon távol állt, de pont az volt a kihívás, hogy adott egy érdekes ember, és egy távoli téma. Nézzük meg, mit lehet ebből kihozni! Felkerestem, és befogadott az órájára, de azt mondta, én jelöljem meg, hogy én mit szeretnék csinálni. Hát nekem elsőre nem nagyon jutott eszembe semmi, jobb híján felvetettem, hogy induljunk ki egy házból és a benapozás kérdésköréből. Kaptam tőle egy meghatározott jellegű területet és várta, lépjek tovább. Én megakadtam, mondtam, hogy tudnom kéne, kinek készül a ház. Azonnal visszakérdezett: te mondd meg, kinek épül. Nekem pedig az jutott az eszembe, hogy Kandinszkijnak kéne tervezni, mert nagyon szeretem a képeit. Ez meglepte, de tetszett neki. Elkezdtem rajzolni, és egyre távolabb kerültünk a gyakorlati felvetésektől. Kiragadtam például egy festménye részletét és elképzeltem, hogy milyen lenne az alaprajzként. Őt zavarta, hogy egy tetszőleges képrészletet emeltem ki, kérte az egész kiválasztott Kandinszkij képpel foglalkozzam.
– Tehát egy Kandinszkij festmény kompozíciós elemeit, felületeit építészetként próbáltad értelmezni?
Igen. Az első rajzoknál a Kandinszkij kép csak inspiráció volt, nem is készült alaprajz, csak egy térbeli helyzetet rajzoltam meg, egy emberi tartózkodásra alkalmas teret vázoltam fel.
– De amit most mutatsz, azok nem számítógépes rajzok.
Nem, mert még nem tudtam használni a programot. Engem maga a láttatás problematikája érdekelt, persze a tanár érdeklődött, mikor jön majd be a számítógép a tervezésbe? A következő lépésként elgondoltam azon, hogy mit jelent egy vonal, ami kiemelkedik térben, és megkísérlem programmal ábrázolni. Így váltak a Kandinszkij képek térré. Elneveztem kiállítótérnek, egy bejárható háromdimenziós képnek. Láttam egy képi elemet, mondjuk egy kört, amit gömbnek képzeltem el, akkor elkezdtem tanári segítséggel kikeresni, hogy azt hogyan tudom felrajzolni, kiszínezni, elmozdítani. Valószínűleg nagyon másként használtam a szoftvert, mint egyébként, hiszen én egy belső képet akartam megvalósítani, nem pedig a géppel generáltatni valamit. A tanárom ezt nagyon érdekesnek találta.
– Van-e olyan helyzet, amikor eleve a számítógéppel indítod a tervezést?
A programot nem arra használom, mint általában, tehát nem valós, fotorealisztikus képet próbálok létrehozni, hanem inkább egy víziót akarok megjeleníteni. Torz vagy nehezen elképzelhető terek ábrázolásában amúgy hatékony eszköz. De még nem találtam olyan helyzetet, ahol valóban komolyan segített az, hogy három dimenzióban modellezek.
– A kommunikációban sem használod?
Általános helyzet, így abban az irodában is így van, ahol most dolgozom, hogy a megrendelőkkel kizárólag számítógépes, valósnak tűnő látványtervek alapján kommunikálunk. Az építészeti rajzok általában irodán belül maradnak. Kézi rajzot, csak egy folyamat érzékeltetésére mutatunk, ezek is inkább sémák (például egy téglalap darabolása vagy a részelemek forgatása, vagy két forma összekötése) mint hagyományos rajzok, ráadásul többen úgy csinálják, hogy először megmodellezik, utána kinyomtatják, végül átrajzolják, és azt mutogatják.
– Az egyetemi rajztanárod hogyan értékelte a munkádat?
A kézügyességemet is és a kreativitásomat is nagyra tartotta és felkért, hogy írjak alá egy hároméves doktori képzést, befogadott volna. De én nem akartam újra tanulni, engem most a gyakorlat jobban érdekel, ezért kerestem állást.
– A Goldfinger ösztöndíj hogyan segítette a tanulmányaidat?
A felajánlott összeg (14 000 font) az egész skóciai évemet fedezte, tandíjjal együtt. Az angol ösztöndíjak között is nagyvonalú az a támogatás, amit Goldfinger Ernő húga tett. A hölgynek nem voltak gyermekei, és úgy döntött, hogy mivel Goldfinger Ernőnek fontos volt a magyar építészek képzése, ezért nem a népes családra, hanem erre a képzési célra szeretné felajánlani örökségét. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az én ösztöndíjamat egy festmény eladásából fedezték. Érdekelt volna, hogy mi volt a konkrét kép, de erre nem kaptam választ. Kiutazásomkor elsőként Glasgowba mentem, szállást keresni. Előtte soha sem voltam Nagy-Britanniában, úgyhogy ez egy érdekes, izgalmas dolog volt. Szombathelyről visszaköltöztem a szüleimhez Dunakeszire, onnan indultam el az ismeretlenbe. Galsgowból pár nappal később visszamentem Londonba, mert a Goldfinger család tartott a tiszteletemre egy fogadást. Ez minden képzeletemet felülmúlta, még a magyar nagykövetet is meghívták. Goldfinger Ernő lakóházában a Willow road 1-3. szám alatt volt az esemény. Az épületet 2004-ben műemlékké nyilvánítottak, azóta múzeumként működik, látogatható. A népes család és meghívott vendégek körében érezhető volt, hogy figyelemmel kísérik a nyertesek életpályáját, fontos nekik ez az ügy. Így például a család kért fel arra, hogy tartsak előadást Magyarországon az ösztöndíjról, mert mindenkinek nagy csalódás volt, hogy 2009-ben nem találtak megfelelő jelöltet.
– Kinek ajánlod az ösztöndíjat?
Olyanoknak, akik az építészet valamelyik konkrét, Angliában jól elsajátítható részterülete iránt érdeklődnek.
– Tervezed-e, hogy hazajössz?
Sokszor úgy érzem, hogy az emberek általában nyitottabbak, közvetlenebbek és nyugodtabbak még Londonban is, mint nálunk. Érdekel, hogy kicsit másként gondolkoznak. Pont attól érdekes ez, hogy csak egy kicsit van minden másképp. Az is érdekes, hogy egy építésziroda ott hogyan működik: roppant hierarchikus az a rendszer, egy nagy cég nagyon személytelen, de professzionális. Úgy tervezem, hogy kint maradok még egy darabig, de hosszabb távon szeretnék hazajönni.