Bődi Imre, Frikker Zsolt, Őry Júlia A Molnár Péter-díj magánkezdeményezésként létrejött magyar építészeti elismerés, amelyet Molnár Péter építész emlékére alapított özvegye, Molnárné Baló Borbála és Winkler Barnabás építész, a HAP Galéria tulajdonosa. Az alapítók szándéka szerint a díjjal „az építészet kiváló alkotóinak, az építészeti kultúra széles körű terjesztőinek tevékenységét” ismerik el, évente egy alkalommal. A […]
RIBA Prize 2021
A Brit Királyi Építész Akadémia, a RIBA november közepén adta ki a legrangosabb díjait: a nemzetközi kortárs építészetet elismerő RIBA International Prize-ot, valamint az Egyesült Királyságban épült legjobb épületeket díjazó Stirling Prize-ot. 2021-ben a RIBA International Prize nyertesei: Friendship Hospital, Satkhira, Bangladesh, építész: Kashef Chowdhury James-Simon-Galerie, Berlin, építész: David Chipperfield Architects Berlin Lille Langebro, Koppenhága, […]
Antonio Lasciac
Itália, Egyiptom és Szlovénia építésze. Societa di Minerva, Gorizia, 2020 Szöveg: Szegő György Antonio Lasciac (1856–1946) mediterrán építész. A Földközi tenger mentén Triesztben, Isztambulban, Alexandriában és Kairóban építette keleties romantikával és szecesszióval jellemezhető életművét. Szülővárosában, Goriziában – ma Szlovéniával osztozó határváros – rendeztek munkásságát feldolgozó nemzetközi konferenciát, ennek előadásait közli a trieszti Societa di Minerva […]
Granasztói Pál: Egy patrióta élete Magyarországon, a XX. században
Magvető, 2021, 522 oldal Csak néhány éve bukkantak rá Granasztói Pál építész, író leszármazottai a hagyatékban e mindeddig kiadatlan visszaemlékezésre. Az 1978-80 körül írt művet szerzője kiadásra szánta, de „patrióta” szemlélete miatt a Kádár-korban nem találta publikálhatónak. A mintegy ötven évet felölelő történetben – mindvégig hivatásának állomásain keresztül – a főváros, illetve az ország építését […]
Hogyan fogunk együtt élni?
17. Velencei Építészeti Biennálé II. Szöveg: Szegő György Fotók: Velencei Biennálé, Szegő Hanna A MÉ 2021/3. számában az Othernity címet viselő magyar kiállítási anyagot mutattuk be, amely egyfajta közép-európai szemszögű választ ad a Hashim Sarkis főkurátor által felvetett összetettebb folyamatok irányításának kérdéskörére, vagyis arra, hogy az emberiség képes-e a felpörgő globalizációban felmerülő problémák kezelésére. Az […]
Arany Oroszlán-díjas pavilonok a Velencei Biennálén
Az Egyesült Arab Emirátus és a raumlabor Berlin kiállítása Szöveg és fotók: Velencei Biennálé A 17. Velencei Építészeti Biennálé Arany Oroszlán-díját az idén két kiállítás nyerte el. A legjobb nemzeti pavilon kitüntetést az Egyesült Arab Emirátus anyaga kapta. A Wetland című installáció egy prototípus-szerkezetet mutat be, amelyet újrahasznosított ipari hulladékoldatból hoztak létre, ezáltal jelentősen csökkentheti […]
London Design Festival
London, 09. 21 – 26. A London Design Festival 2021-es programja városszerte szabadtéri installációkkal, kiállításokkal és rendezvényekkel jelentkezett. „Londonban élnek és dolgoznak a világ legnagyobb tervezői, akik mindenhonnan érkeznek, és otthonukká teszik ezt a várost” – mondja Sir John Sorrell, a London Design Festival elnöke. A fesztivál magja a V&A Museumban felállított Medusa című installáció […]
Török Ferenc építész (1936–2021)
Szöveg: Balázs Mihály Percekkel halála után Tokajban ért a hír. Késő este volt, a sötétbe burkolódzó Bodrog partján csak a komp halvány fénye pislákolt, az átkelési pontot jelezve. Odaát, a túlparton mély csend és nyugalom, a város felől jókedvű társaságok szófoszlányai. Építész hallgatókkal jártunk ott tanulmányúton, az ilyen alkalmak bennem régi emlékeket idéznek egyetemista koromból. […]
Egy józan építész emlékére
Marosi Miklós (1942–2021) Szöveg: Götz Eszter Nehéz felfogni, hogy az örökké mozgékony, friss és fáradhatatlan Marosi Miklós nincs többé. Építészként és a szakmai közélet meghatározó személyiségeként egyaránt olyan nyomot hagyott a kortárs magyar építészeten, amit nem lehet kitörölni. Huszonévesen érte el első sikereit, és 77 esztendős volt, amikor egyik legnagyobb szakmai sikerét, a budapesti Eiffel […]
Az Országos Főépítészi Kollégium felhívása a Főépítészi Életmű Díj és Az Év Főépítésze Díj adományozásáról
Nagykanizsa megyei jogú város és az Országos Főépítészi Kollégium 2000-ben megalapította AZ ÉV FŐÉPÍTÉSZE DÍJat, elismerve ezzel a főépítészi tevékenységet, az önkormányzati, állami (területi) főépítészek munkáját. A Díj első alkalommal a Nagykanizsán 2000 augusztusában megrendezett V. Országos Főépítészi Konferencián került átadásra, majd a következő konferenciákon minden évben. A Díj odaítélésére írásbeli javaslat alapján kerül […]
Tervpályázat: Megújul a debreceni Aranybika
Nyílt, országos építészeti tervpályázatot hirdet a Mathias Corvinus Collegium (MCC) a debreceni Aranybika Szálló felújítására és új oktatási központ létrehozására. A nagyközönség már nyár végén megismerheti a nyertes pályaművet, amelyről a szakma legjelesebb képviselőiből álló bírálóbizottság dönt majd. Az MCC biztosítja az átláthatóságot: a vonatkozó hazai és európai uniós közzétételi jogszabályoknak teljeskörűen megfelelve kiírt tervpályázatra […]
Nemzetközi építészeti díjat nyert a Turi Attila által tervezett Budakeszi Általános Iskola
BIG SEE Architecture Award nemzetközi építészeti díjat nyert Közösségi és kereskedelmi építészet kategóriában a Turi Attila Kossuth- és Ybl Miklós-díjas által tervezett Budakeszi Általános Iskola. A díjakat 2022. május 5.-én adták át Ljubljanában. A BIG SEE Award 9 különböző kategóriában hirdetett nyerteseket a dél-európai régió 19 országa között. A díj honlapján található méltatás szerint: Az […]