Nemzeti és irodalmi-történeti emlékhely, Balf

Építész: Winkler Barnabás
Szobrász munkatárs: Kutas László
Szöveg: Vidor Ferenc
Fotók: Polgár Attila

A nyugati határszélen, Balfon végre elkészült egy emlékmű, amely régóta adóssága volt az egész magyar társadalomnak: egy világégés itt elpusztított áldozatait, közöttük Szerb Antalt idézi a kortárs módon, nagyfokú érzékenységgel megfogalmazott emlékpark, egy temető-jel szoborkert.
A Fertő-parti Balf a 15-16. század óta németek lakta kisközség volt. Híres gyógyvize mellett az 1944-45-ös évek tragikus eseményei folytán szomorú hírnévre is szert tett. A Fertő-vidék – így Balf is – a náci Németország egyik utolsó bástyájának tekintett ún. Birodalmi Védőállás része volt, kiépítéséhez mintegy 80.000 kényszermunkást, köztük nagy számban zsidó munkaszolgálatosokat használtak. Az elhurcoltak többsége 1945. március végéig már a határmenti községekben, a legyengült maradék a háború utolsó hónapjában osztrák területen, halálmenetekben vesztette életét.
Magam is részese voltam annak a tragikus történetnek, melynek a most elkészült park emléket állít. Erős alkotás, képes arra, hogy mementóul szolgáljon későbbi koroknak is, nem csak a múltba, hanem a jövőbe is mutat és reménykedéssel tölthet el mindenkit, akinek szemében minden emberi élet szent: hogy legyen erejük fellépni minden új barbárság ellen.
1944-ben 20. évemben jártam, a Pázmány Péter Tudományegyetem elsőéves hallgatója voltam, amikor a német megszállás után behívtak munkaszolgálatra. A századot Budapesten tartották; a munka legnagyobb részét romeltakarítás, a bombázások okozta súlyos károk helyreállítása jelentette.