Kortárs magyar templomépítészet
Debrecen, MODEM, 2009. március 21 – július 5.

Magyarországon „a” negyven év alatt keresztény hívők számára mintegy kettőszáz templom épült, az azt követő nem egészen húsz évben pedig még további háromszáz. Lényegében ez utóbbiból mutatott be a modem egy koncepciózus válogatást: szám szerint ötvenegy házat. Szép kiállításon, nagyméretű fényképekkel, melyekről később lesz szó, és rövid írásokkal, melyek egy része a szándékok szerint összefüggéseket tár fel, más része – minden templomra vonatkozóan külön-külön – az alkotóról és az adott épületről szól. A kiállítás rendezőjében élhetett némi bizalmatlanság, hogy vajon a nézők úgy fogják-e érteni a látottakat, ahogyan érteniük kell: a magyarázó szövegek ugyanis erősen ideologikusak és szigorúak, nemigen tűrnek ellentmondást. Fontos dolog lenne az építészeti értékek felismerését, az épületek “megértését” tanítani, de aki erre a tanításra rászorul, ahhoz (és nemcsak ahhoz) egyszerű, egyenes mondatokkal kellene szólni. Ahol a bölcsészes-műkritikusi tolvajnyelv előkerül, ott hajlik rá az ember, hogy a gondolatok zavarosságát keresse, ahelyett hogy a “műveltséget” kezdené tisztelni. Nem vagyok én ebben mérvadó, de a kis szövegek olvastán egyre inkább erősödött az az érzésem is, hogy a magyarázatok nem koherensek egymással, nem alkotnak egységes szándékot, gondolati rendszert. Kiderül a személyes elfogódottság, elkötelezettség, ami persze mindenkinek szíve joga, de egy ilyen kiállításnál ezt otthon lehetett volna hagyni. Én erőszakoltnak érzem a “kortársság” fogalmának “újraértelmezését” is. Hadd említsem itt meg Csaba László hollóházi temploma kísérő szövegét: „…Az expresszív formálás határozott, távolról is jól felismerhető tömeget teremt, amely felveszi és tovább erősíti a környező táj ritmusát; funkcionális ellentmondásaira azonban már a kortárs kritika is rámutatott…” Először ugye a csapda: nem kellett volna tönkretenni a kortárs szavunkat, mert már nem lehet tudni, mit is jelent. Azután az az „is”: ha valaki ma rossznak tartja, nem kell a régi kritikusra hivatkoznia.
Az épületekre térve, azt hiszem ez a mai magyar építészetnek az a része, amelyikhez tervezői törődésben, felelősségvállalásban, a részletekig menő gondoskodásban a másik résznek is hasonlítania kellene. Vannak, persze kisebb és nagyobb feladatok, de a templom az, amiből a kicsi is hatalmas feladat – a mindenség mégis csak mindenség. Végig lehetne vizslatni külön-külön a házakat, hibás részleteket, nota bene beázásokat keresve, talán lehetne találni is, de ami a kiállításon látható, az a minőséget sugallja, és feltétlenül tiszteletre méltó. Ahhoz, hogy ezt az ember lássa, nem kell vallásosnak sem lenni. A lényeg is, hogy ne kelljen.
Talán korjelenség, talán magyar jelenség is: a templomépítésről, még a nagy katedrálisok építéséről is, talán Gaudit kivéve, az embernek az alázat is eszébe jut. Akinek a háza valóban az egekbe tört, ott sem az önmegvalósítást érzi az ember elsődlegesnek, hanem az igazodást. Itt, körbe járkálva, a képeket nézve, szövegeket olvasva, az építészek mondatait hallgatva néha kicsit sok volt az ego, a vallásról, világról való egyéni gondolat, értelmezés. Lehet, csak a tálalás miatt. Vagy a kontextus miatt, amit jobb lenne néha halványítani az agyakban. És az egyszerűség: vissza-visszamentem például Kocsis József szentendrei evangélikus templomához – pedig nem is egy volt annál bravúrosabb.
Még egy, befejezésül: ha azt hisszük, hogy házakat, templomokat láttunk, az tévedés. A néhány maketten, rajzon túl fotókat láttunk, néhány kiváló (építészeti) fotográfus alkotásait. Felkeresték a helyszíneket, értelmezték, interpretálták azt, amit ott találtak. Kiemeltek részleteket, néha esetleg tapintatosan arrább tették az állványt, pár fokkal elfordították az objektívet. Apropó, objektív: szinte valamennyi kép az építészeti fotó lehetőségein belül a tárgyilagosabb, a műszaki felfogást követi. Kifogástalanul egyébként, kivárva a legalkalmasabb fényirányokat és megkeresve a legjobb nézőpontokat, de mégis: pont azoknál az építményeknél, amiknek a legszigorúbb funkcionalizmus szerint is spirituálisnak kell lenniük, kézenfekvő lenne egy másik, éspedig nem a matériára koncentráló ábrázolás.

Tímár Péter

Befogadói alternatívák

Jó kiállítás a közönségnek szól, közérthető, érzékekre hatni képes. Wesselényi-Garay Andor kurátor tárlata jól megfelel ennek a célnak. A közönségben láttam építészeket is: a kurátor, Vukoszávlyev Zorán és Kovács Dániel templomleírásai, Csontos Györgyi és Csontos János videói a szakemberekhez is szólnak. Benedek Zsanett háromhajós installációja szép. A modellek és a fotók informatívak. Laikus- és szakközönség élményt kap.
A lehetséges másik befogadói közeg a híveké és egyházi személyeké. Egy televíziós műsorban a Rózsa Péter által megszólaltatott papi szemszögek megfelelnek a kortárs építészet törekvéseinek. Donáth László (békásmegyeri evangélikus gyülekezet, építész: Pazár Béla) házuk „templom” voltát cáfolja: a zsidó-keresztény hagyomány közös gyökereire hivatkozva a Jeruzsálemi Szentély pusztulása óta csak gyülekezeti helyekről, kápolnákról van szó, ennek jegyében egyszerű az ő terük is. Szándékuk szerint: „boltozott pince”, amely a bor ősi liturgikus szerepeire utal – s ez elég. Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a Storno Ferenc féle belsőt megújítandó, szerzetes társaival szintén az egyszerűséget tűzi ki célul John Pawson építész elé. Pannonhalma multifunkcionális tere 20-25 baráttal számol, amely koncert-terem, idegenforgalmi- és zarándok célpont is egyszerre – nem „templom”. A Hit Gyülekezete vezető lelkésze, Németh Sándor szerint nem a ház a fontos: testünk a „templom”. A progresszív keresztény egyházak elvei szerint igazodnak a kor követelményeihez: házuk elbontható, nem az örökkévalóságnak épül: „az embereket kell felkészíteni az örökkévalóságra”. Lényegében hasonlót állít Iványi Gábor metodista lelkész is: Nagy Bálinttal sátrat képzeltek el, majd szétszedhető faszerkezetet – hisz’ eredetileg az utcán működtek: Isten nem akarja, hogy ő, és a vele kapcsolatos szimbólumok tárgyiasuljanak. A képtilalom korrelál korunk építészetével.
A harmadik szemszög mai szakmai-közéleti és jövőnek szóló, elméleti megközelítés. Martinkó József kritikája szerint a kiállításon „az organikusként emlegetett, ideologikus elképzelések hegemóniáját látjuk igazolva…” (ÉS, 05. 22.) – ebben ő a kiállítás propagandisztikus jellegét érzi megerősödni – Timár Péter fentebb közölt reflexióját is így olvasom.
A kurátor nyilatkozata szerint mindig a korstílus határozza meg az épületet. S ebből későbbi korok – éppen a templom egyszerű térszerkezete révén – a kor általános jellemzőiről, egész építészetéről tudnak majd képet alkotni. E módszer vitatott: Max Horkheimer szerint, ha a tudományos tevékenységet a rációra és az érdekre vonatkozó reflexiók nélkül – mint prognózist – gyakoroljuk, kiszolgáltatjuk magunkat: „…a társadalmi munkamegosztásban a tudósnak megfogható rendbe kell sorolnia a tényeket, s úgy kell gondoznia őket, hogy ő maga, s mindazok, akiknek fel kell használniuk ezeket, a lehető legtágabb tartományuk felett uralkodhassanak”. (A hagyományos és kritikai elmélet, 1976). Így lehet elkerülni, hogy a tudomány ideológiákat szolgáljon. A tárlat anyaga felkínálja ezt a vizsgálatot, de a harcoló „kortársak” és „organikusok” reflektív elemzés elmarad. Makovecz Imre videójában a „pénz helyett a hely építészeti szolgálatát” javasolja. Másként fogalmazva, ha a gazdaság mindenhatóságára építünk, úgy bizonyíthatatlan elméleti világképet kapunk, mely a „jövő prófétájának” hitén alapul.
Ha viszont visszatérünk az üdvtörténet próféciáihoz, a Magyar Építőművészet, a MÉSZ és a Ráday Könyvesház közös rendezésében tavaly ősszel tartott Egyházi építészet / Kortárs reformértelmezések c. konferencia előadói az 1964-es II. Vatikáni Zsinat liturgikus, és a zsidóságot megkövető határozata mentén tájékozódtak. Ez a zsinat kinyilvánította, hogy a holocaust után, a modernitásban másként lehet/kell templomot építeni. Összegző hasonlatomban ott felvetettem, hogy az Istennel kötendő, még újabb Szövetség megfogalmazása nem feltétlenül új evangélisták írásműve lehet, de akár a „köz épületét” újrafogalmazó építészet. Ez nem tudományos, hanem hitbéli hipotézis. És ezzel A Mindenség modellje kiállítás egyik lehetséges olvasata egybecseng.

Szegő György