A MÉSZ megalapításának évfordulójára

Százhúsz éve forrongott a magyar művészet, benne leginkább az építészet világa. A Műegyetemen az 1902-es tanévet megnyitó Hauszmann Alajos rektor – Lechner Ödön nevének említése nélkül – élesen kikelt a szecessziót, mint magyar modern stílust preferáló, Lechner által képviselt Mesteriskola tervezete ellen. Sármány-Parsons Ilona írja erről a korról: „Amíg az 1890-es évek első felében a kultúra területén – legalábbis a képzőművészeti- építészeti zsűrikben – a széles látókörű, liberális szemléletű, kiegyezéskori generáció nagy öregjei domináltak, addig a Bánffy- s még inkább a Széll-kormány alatt megváltozott a helyzet. 1900 táján a jó üzleti kapcsolatokkal és befolyásos politikus barátokkal bíró, vállalkozó típusú építészek kerekedtek felül a bírálóbizottságokban.

Ennek a megállíthatatlan folyamatnak a stádiumai pontosan nyomon követhetők a kortárs sajtóban. Az eredmény: a hatalmon lévő parlamenti érdekcsoportokhoz közel álló építészek kapják meg a legnagyobb – és egyre fogyatkozó – állami megbízásokat.” Sármány-Parsons példaként a Tőzsdepalotára kiírt pályázaton Alpár Ignác első díját hozza fel, a Lechner Ödön művével szemben hozott ítélet botrányát. Wlassics Gyula vallás- és közoktatásügyi miniszter ugyanis jóindulatú laikusként és tanácsadóra hallgatva formált véleményt. Erről írva Sármány-Parsons így folytatja: „Nyilvánvalóan az ő inspirációjukra jelentette ki 1902. április 17- én a magyar Parlamentben, hogy a jövőben igyekszik majd megakadályozni a szecessziós stílus terjedését. Ezzel a pályázati zsűrikben folyó stílusharc a sajtóból a Parlamentbe került. (…) A magyar művészetben 1902-ben az építészeten belül zajlott a leghevesebben a küzdelem a hivatalos konzervatívok és a magyar stílusért, azaz immár az új modern magyar stílusért küzdő építészek között. Ennek egyik legfontosabb intézményi megnyilvánulása az volt, hogy a Lechner-párti, az építészet művészi rangjáért küzdő csoport kivált a Magyar Mérnök- és Építész Egyletből és megalapította a Magyar Építőművészek Szövetségét, amelynek elnökéül Lechner Ödönt választotta.” Hogy mit értett Lechner Ödön a magyar modern alatt? Megírta ezt pl. A Mesteriskoláról című cikkében: „…A szerkezetek megváltozásával – a vasnak, az üvegnek, a pirogránitnak a felhasználásával – egy új építési stíl keletkezett, amely a térnek és a nyílásoknak a legkülönbözőbb formákat adhatja. Ezeknek a szerkezeteknek minden európai nemzet igyekszik más-más formát adni…” Folytatom az előbb idézett művészettörténész epilógusával: „1906 áprilisában a nemzeti koalíció elsöpörte a darabontkormányt és Lechner végleg a politikai vesztesek oldalára került. A mesteriskola ügye is elhalt. (…) A játékos, képzeletgazdag, az individualitás korlátlan szabadságát hangsúlyozó korai szecesszió formavilága lecsendesedett, és átadta helyét egy racionális, új klasszicizmus felé hajló építészeti gondolkodásmódnak.” Lechner kisodródott a művészi főáramából és a Japán Kávéház márványasztalánál korrigálta a fiatalok terveit. A Gerle János-féle válogatás Lázár Béla 1909-es – ezt a folyamatot is bemutató – Új csapáson című regényéből is idéz. És mellékeli ahhoz Pólya Tibor híres karikatúráját művészasztalról. Ezen baloldalt Lechner, az utca felé – vagy tán hogy a jövőbe lásson – kendővel törölgeti a párát az utcára néző kirakatüvegről. Jobbra Fényes Adolf, Szinyei Merse Pál, Róna József, Csók István, Ernst Lajos, Magyar Mannheimer Gusztáv, Herman Lipót, Lázár Béla, Kernstok Károly, Rippl-Rónai József, Falus Elek és a rajzot készítő Pólya Tibor. Impozáns névsor. Ám tudjuk azt is, hogy Pólya – külön díjazásra – az asztalfőre berajzolta az új, aktuális megrendelőt. Sőt ekkor már Lechner „a jövőt odahagyva” elfordította tekintetét, hogy a megrendelőre figyeljen…Immár a jövőt látva állítom, hogy merő fikció, ha valaki valós kapcsolatot feltételez fentiek és a mai építészetünk történései között.

Komolyra fordítva az ünnepi szót: a MÉSZ kiadásában megjelenő régi-új Magyar Építőművészet áprilisban külön Utóirat mellékletet szentel a jubileumnak. A meonline.hu honlapunkon pedig áprilistól ez évben új rovat fut, amelyben a Magyar Építőművészet folyóirat korábbi írásait idézve adunk betekintést a MÉSZ 120 évére. Felidézünk egy-egy fordulópontot, vitát, irányváltást, korszakokat meghatározó publikációt. És örömmel adjuk hírét annak, hogy maga a MÉSZ is ünnepi kiadvánnyal készül a jeles évfordulóra.

Szegő György