A szín tettei

2017/1 Téma rovat

Nemzeti Teniszközpont, Budapest

Építész: Kendik Géza
Szöveg: Zöldi Anna
Fotók: Bujnovszky Tamás

Goethe szerint a színek a fény tettei és szenvedése. Kendik Géza legújabb épületének merész színei amellett érvelnek, hogy ez a szenvedés nem hiábavaló.
Anélkül, hogy Goethe költői megállapítását mélyebb elemzésnek vetnénk alá, annyi a közhely szintjén is megállapítható, hogy a színek jellemzően a lelki működés indikátorai. Minden történelmi illetve stíluskorszak, társadalmi csoport, kulturális közeg egyedi színkarakterrel bír; spontán vagy tudatosan válogatja, olykor száműzi a színeket. A cifrálkodás, a tarkaság a 20. század folyamán egyre inkább egyfajta olcsóság, a szellemi, társadalmi, művészeti elittel szemben a populáris ízlés szinonimájává vált a „népi” mindenfajta jelentésében – legyen szó akár a falu, akár a város, akár térben és időben távoli kultúrák népéről. Az építészetben a szecessziótól kezdve a gazdag tónusban alkalmazott színek fokozatosan háttérbe szorultak, az art deco elmúltával az élénk színek divatja is véget ért, a modernizmus teljesen száműzte a tónusokat, legfeljebb csak a tiszta színeket tűrte meg. A modern építészet őszintesége nem tűrte a mázt, helyébe az anyag és a textúra lépett, mint felületformáló gesztus. A posztmodern ugyan némileg rehabilitálta a színeket is, de a századvég általános képlete a fekete garbós építész, aki fehér, de még inkább látszóbeton=szürke házat tervez. A bekezdés indító mondatára visszautalva: nem indult derűsen és felszabadultan az új évezred.
Az utóbbi évek viszont látványosan kezdik a színeket visszacsempészni az épített környezetbe. Néhány éve egy festékgyártók által szponzorált színkonferencián még hazai építészetünk kiválóságai arról tartottak előadást, hogy a legszebb szín mégiscsak a fehér, ma viszont már nem ez a helyzet. Békésen megfér egymás mellett, pontosabban megtalálja a maga helyét a tégla, a beton, a rozsdás vas és a precíz árnyalatokra hangolt homlokzatburkolat.