Pécs Lexikon I.-II.
Pécs Lexikon Kulturális Nonprofit Kft. 2010. A-M: 546 oldal, N-Z: 476 oldal

Szöveg: Orbán György – Szegő György

Eddig is volt két város, ahol fontosnak találták a városról összegyűlt tudást ebben a műfajban közzé tenni. Inkább mondanám azokat a népművelő funkció hasznos példáinak. A jelen pécsi munka a tudományos alaposság igényével lép fel, ami elsősorban a főszerkesztő Romváry Ferenc érdeme. Egy lexikon keretei azonban mindig szűkösek, de az eredmény egy recenzió számára mégsem kínálja soha az egyben olvasás lehetőségét. Az alábbi ajánló kritika is esendő, inkább valamiféle keresztmetszetet kínál.
Ha egy kívülálló felcsapja a kétkötetes mű szócikkeit, valószínűen az ismerő témákat és személyeket szondázza. Különleges a Pécs Lexikon helyzete: élő személyek is helyet kaptak benne – nagyjából úgy 60 év felett. Ez a lexikon-műfaj kiterjesztésének amolyan „Ki kicsoda” csapdája, Szküllája és Karübdisze, és az ezeken havaria nélkül való áthajózás sikerén/kudarcán áll vagy bukik az egész vállalkozás hitele.

Mielőtt Orbán György pécsi identitású világpolgárral erről beszélgetni kezdtem, én is megkerestem benne néhány számomra fontos alkotót, köztük Gellér B. István és Valkó László képzőművészeket, Varga Péter restaurátort. Egybevetve számomra kevésbé személyes személyiségek ismertetőivel, ezeket arányosnak, informatívnak tartottam. Talán túlontúl egalizálónak is. Építészekkel is megtettem ezt, de ennek tanulságait (e recenzió építész szakmai-kulturális megjelenése okán) a lexikon reménybeli építész olvasóira bíznám. Hozzáteszem: a 4600 szócikk és a 2000(!) kép főtémái: a társadalomtörténet, a gazdaság-, ipar-, kereskedelem-, irodalom- és művészettörténet. Az építészet talán nem, de az építészek hangsúllyal jelen vannak, és a jeles épületek a topográfia vagy ilyen-olyan kapcsolódó vonatkozások miatt erőteljes tartalmi csoportot adnak.

Aztán inkább személyes, mint szakmai érdeklődés mentén megnéztem Várkonyi Nándor, Weöres Sándor szócikkeit, s ezek információit, volumenét és minőségeit bizony az írók jelentőségét alábecsülő teljesítménynek ítélem. A város géniuszának kiemelkedő alakjai. Még ha az elmúlt évtizedek lexikonjai ezt éppen nem is tükrözik. Kontrollként egy ott élt kortársamat is bevontam hát a vizsgálódásba: a fiatal Orbán György a 70-es-80-as években a város kulturális életének organizátora volt. Nem tüke, de szívből pécsi. Őt kérdezem, hogyan olvasott bele a még nyomdafesték szagú lexikonba:
– Ha Pécs Lexikon, akkor a ’múzeumutca’ szócikknél ütöm fel: Az egykori kanonokházakban az „átkosban” múzeumok jöttek létre: 1955-től a Zsolnay Múzeum – volt idő, amikor a múzeumvezetés meg akart szabadulni a gyűjteménytől ––, 1973-ban a Csontváry Múzeum – félő, hogy az elhanyagolt épület miatt elveszíti a város. 1976-ban nyílt a Vasarely Múzeum – „amíg a ’múzeumutca’ egység fel nem bomlott, a földszinten a nemzetközi anyag kapott helyet” –, udvari épületeiben nyílik 2010-ben a Mecseki Bányászati Múzeum. Az Uitz Múzeum ad helyet a Modern Magyar Képtár anyagának, 1978-ban megnyílt Amerigo Tot Múzeum a Zsolnay Múzeum földszintjén 2005-ben megszűnt, ahogy az 1983-ban nyílott Endre Nemes Múzeum is bezárt 2003-ban. 1991-ben állították fel Schaár Erzsébet Utcáját, ugyanebben az évben Székely Péter Kőkertjét. A Martyn Ferenc gyűjtemény 1986-tól 2003-ig működött. Nem kapunk kellő támaszt annak megítéléséhez, hogy múlandó vagy örökérvényű a helyek szelleme.
– Nézzünk meg ehhez a kérdéshez egy-két kulcsszemélyt is.
– Idekívánkozik Takács Gyula, az akkori megyei tanácselnök helyettes neve, aki nélkül a kései olvasó nem is törhetné a fejét, hogy mire volt való a sok törekvés, jó szándék, harc és ravaszkodás, ha – történelmi léptékkel mérve – időszaki kiállítások sorozata lett a nagy tervek vége. Vagy az új kor most új álmok után fut, nem tanulva az előző kor sikereiből és bukásaiból? A ’múzeumutca’ eszméje örök, csak a múzeumok törékenyek?
– Ez már így átfogóbb kép, de a mai linkeket a néhai lexikonok kötelező utaló-nyilai híján, nézzünk még egy nevet.
– Bihari Ottó (1921-1983) egyetemi tanár, akadémikus, nekem tanárom volt. Új államigazgatási struktúráról tanultunk az egyetemen, ebben Pécs a dél-dunántúli régió igazgatási-tudományos-kulturális központjának látszott. Lett-e, lehet-e? Eldöntötte az idő, vagy még minden változik? A ’múzeumutca’ is az egyik eszköze/eleme volt a nagyra törő terveknek. Ahogy a villányi és a siklósi művésztelepek is. (Kár, hogy ezekről nem szól a lexikon, pedig létrejöttük sok szálon kötődött a városhoz.) Vagy a te Weöres-felvetésedhez is fűzök egyet: Jelenkor folyóirat. Elődjei a Sorsunk (1941-48) és a Dunántúl (1952-56) –Szántó Péter felettem járt egy évvel, apjáról, Szántó Tiborról írja a Magyar Irodalmi Lexikon: „1956 végén teljesen indokolatlanul letartóztatták, s amikor a vizsgálati fogságból elbocsátották, megromlott látásával már nem vehetett részt a lapszerkesztésben, magányos életmódra kényszerült, csak műveinek élt.” A szerkesztőséget valamikor 1980 táján mutathatja a fotó, még mindenkit ismerek, már nem él közülük Csorba Győző és Tüskés Tibor sem. Az új szerkesztőségből is szinte mindenkit ismerek, de már nem úgy, nem pécsiként. Tolnai Ottó és Thomka Beáta képviseli a balkáni kapcsolatokat. Az EKF egyik jelszava volt: Pécs, a Balkán kapuja. Felmerül a kérdés, hogy merre nyílik az a kapu: Északra? Merre van a „balkán”? Alatta vagyunk, vagy fölötte? Szégyen, vagy tévedés, ha találva érezzük magunkat? Ki téved? A folyóirat egyébként „megőrizte szakmai presztízsét, a minőségre törekvő szakmai hagyományt”.

Ha összefoglaljuk, akkor az előbb említett hálószövő technika a szerkesztés hiányának tűnik. Talán a szerkesztők egységes szemlélete volt e jelrendszer mellőzésének bölcs oka. De a mellékelt DVD-n látható fotó és filmanyag – 400 fotó és 32(!) kisfilm – részben kárpótol ezért. Mert az olvasó érzékszervi támaszt is kap, guide helyett saját felfedezéseket tehet. És a heroikus vállalkozás egyértelmű érdeme: aki élő személy szerepel benne, bizonyosan nem fog tiltakozni. Mert volt már olyan réteg-lexikon nálunk, amiben a szerepelni nem kívánók mindent megtettek azért, hogy kimaradhassanak. A Pécs Lexikon nem ilyen: méltóságot sugároz, egy múltjára és jelenére is büszke város jogos öntudatát jeleníti meg – sikerrel.