120 éves a Magyar Építőművészek Szövetsége.

Kettős okunk van ünnepelni a MÉSZ 120. születésnapját. Az egyik: a művészeti, szakmai, társadalmi egyesület úgy éri meg ezt az ikonikus életkort, hogy az alapítók célkitűzése értelmében az maradt, ami volt. Azaz az építészet az építést, valamint az ipar- és képzőművészetet, mint a vizuális kultúra részeit, összművészetként fogja össze.

Az újonnan alakult Szövetség tudatában volt, hogy az építőművészet nem csak esztétikai fogalom, de mindenekelőtt kiemelt társadalmi értéket képző műfaj. Érdemes most név szerint is megemlíteni az 1902 tavaszán az alapító okiratot aláíró 24 építészt: Lechner Ödön, Almási Balogh Lóránt, Bálint Zoltán, id. Bobula János, ifj. Bobula János, Grünwald Mór, Jakab Dezső, Jámbor Lajos, Jónás Dávid, Károlyi Lajos, Komor Marcell, Kosztolányi Kann Gyula, Lajta Béla, Márkus Géza, Messinger Alajos, Mezey Sándor, Sebestyén Artúr, Somló Emil, Spiegel Frigyes, Steinhardt Antal, Vágó József, Vágó László és Vidor Emil. „Az új egyesület alakuló közgyűlését mintegy 50 építész részvételével 1902. június 8-án a Műcsarnok tanácstermében tartották, Lechner Ödön korelnök vezetésével. Céljául a hazai építőművészet fejlesztését, továbbá az építészek szakmai érdekeinek és méltóságának, valamint a magán építészek erkölcsi és anyagi érdekeinek védelmét, s a hazai építészek számára érintkezési központ megteremtését jelölte meg” – idézi Moravánszky Ákos az egykorú Pesti Hírlapot mostani Magyar Építőművészet számunk tematikus, ünnepi Utóirat mellékletébe írt tanulmányában, amely az alapító korszakot foglalja össze. A citált rész így folytatódik: „A szövetség élére első mesternek Hauszmann Alajos műegyetemi professzort, második mesternek pedig Lechner Ödönt választották.” Az 1902-ben már megjelenő politikai-kulturális szembenállások között működő Magyarországon az építészet két pólusát megszemélyesítő „mesternek” a Szövetség vezetésére szavazó tagság megválasztása – véleményem szerint – példa a ma építészei, művészei számára is. Ezt tartom a számunkra ma is aktuális másik fontos oknak a 120. évforduló ünnepéhez. A Gazdasági Mérnök folyóirat szemleírója a MÉSZ megalakulásáról beszámolva kiemelte: a fiatal építészek „tele nemes ambiczióval, munka kedvvel és számosan duzzadva a szép ideáktól és az alapos tudás birtokában nem tudnak semmire jutni…” A Budapesti Építészeti Szemle korabeli híradása szerint a Szövetség alapítási évében több mint kétszáz építésznek nem volt kenyere a fővárosban – idézi Moravánszky az 1902-es szaksajtót. Az alapítók e probléma megoldására is szövetkeztek.

A jövőt tartották szem előtt. A MÉSZ előző kerek, 100. évfordulóján az akkori elnök, Weiler Árpád hasonlóan, a jövőre fókuszáló összművészet hangját képviselő gödöllői Remsey  Ágnesnek a Nagyobb mozdulatból származó idézetével szolgált: „…művészek ők, akik szakítani akarnak a régivel, kivonulni mindabból, ami nem akar változni, ami megrögzötten tartja magát, holott ideje lejárt. Demonstráció a jövő érdekében, de még nem a jövő. Menekülés a régi rend merevségéből, nem ismerve az újat. Már nem a régi, és még nem az új. Ilyen állapot nem tartható fenn sokáig. Mihelyt az egész felszívja a részek vívmányait, a részek visszahullanak az egészbe, mert csak a teljesség örök.” A 20. Században a társadalmi mozgások és hatalmi érdekeket szolgáló háborúk és békék romboltak. Tudjuk, csak igen rövid időszakokban jöhetett el a fenti teljesség építésének ideje. Az egyik kényszerű újjáépítés közepette 1951. október 26-án Benkhardt Ágost elnökletével tartott Magyar Építőművészek Első Kongresszusán azonban nem a szövetségi munka került a fókuszba, hanem a hírhedt építészeti vita ideológiai lezárása. Mintegy cserébe meghagyták a már újjáalakult Magyar Építőművészek Szövetsége régi elnevezést. A szovjet diktátum azonban megtört az építészek javának szakmai és erkölcsi tartásán. A kevesek által ismert ellenállásra emlékezik Sylvester Ádám összefoglalója – a mostani Utóirat egyik legizgalmasabb szövege. 1956 után a lassú olvadás frissebb légkörében a MÉSZ újraindította Mesteriskolát. A Szövetség erős részvétellel képviseltette magát a honi és nemzetközi építészkörökre kiírt pályázatok zsűrijében is. A hatvanas, hetvenes évektől erősödött a MÉSZ részvétele a nemzetközi UIA szövetségében, ezek keretei között világkongresszust is rendezhetett az ipari építészet vagy a műemlékek témájában. Rendre képviselteti magát e kongresszusokon, kiállításokat is visz ezekre. A MÉSZ ma a közép-európai  hatósugarú Visegrádi Négyek egyik aktív szervezete is. A Szövetségnek sikerült elérnie, hogy a rendszerváltás után a korábban politikai okokból háttérbe szorított jeles építészek Posztumusz Ybl-Miklós díjjal legyenek kitüntetve – erről Winkler Barnabás számol be ünnepi Utóiratunkban. A MÉSZ szervezésében évente átadják a külföldön rangot szerző magyar építészeket elismerő Magyar Építészetért Érmet, a Kocsis Iván emlékérmet és a fiatal építészeket méltató Vedres György díjat. Évente kiírják a MÉK-MÉSZ diplomadíj pályázatokat és megrendezésre kerül a Fiatalok Fekete Fehérben sorozat kiállítása. A MÉSZ  rendre részese a Nemzetközi Építész Kongresszusnak. A legutóbbi években a Kós Károly terem nemcsak a szakmai párbeszéd terepe, de újra építészeti és képzőművészeti kiállítások színtere lett. Többek között neves tudós személyiségek előadásaival évek óta fut a Csütörtöki iskola sorozat. Kiadványokat, podcast- és videó-sorozatokat, szakmai és ünnepi eseményeket rendez. A MÉSZ kiadásában jelenik meg a jövőre 120 éves régi-új Magyar Építőművészet szakmai- kulturális folyóirat. A mostani ünnepi tematikájú Utóiraton túl folyóiratunk meonline.hu netes melléklete egész évben jelentkezni fog a 120. MÉSZ születésnap témakörében. Végül Krizsán András elnök úr szavait idézem: „a Magyar Építőművészek Szövetsége a szakma legkiválóbbjait tömörítve ma is olyan szellemi koncentráció és szakmai potenciál, amelyre az építésztársadalom és nemzetünk okkal tud támaszkodni és joggal tud hivatkozni.”

A szerkesztőség és jómagam sok erőt kívánok a MÉSZ-nek az elődök megfogalmazta nagy feladat teljesítéséhez: az újabb 120 évben fogja össze az építészeti alkotói lét résztvevőit. Hogy munkájuk nyomán az épített környezet minőségét emeljék, a legszélesebb körben hatni legyenek képesek!

Szegő György