Szöveg: Golda János

A Mesteriskola hét évtizedes működése a kortárs jelen és a kanonizált múlt közötti szürke zónába esik, még nem része a hivatalos történetnek, de már alig emlékezünk rá. 1970 óta a XVI. ciklus végez 2022 nyarán, az ötvenes évek három kurzusával együtt ez már hét kemény évtized. Több mint hatszáz, Mesteriskolát végzett építész, rengeteg pályázat, öt évtized számtalan külföldi és belföldi tanulmányút, épületlátogatások, előadások, konferenciák. Ráadásul közben gyorsuló ütemben változtak a körülmények. Az iskola ma is nagyjából úgy működik, mint 10, 30, 50 vagy éppen 69 éve: önszerveződő, öntörvényű építész szabadiskolaként, mindig a lehetőségekhez igazodva. Hatása kimutathatatlan, helye egyelőre automatikus szakmai közmegegyezésen alapul. Ciklusonként nagyjából 20 hallgató és 15 mester. Az ötvenes években a kultúrpolitika eredetileg káderképzőnek szánta, de a régi polgári világban szocializálódott és az államosított praxisban is nagyon elismert, széles látókörű építész mesterek kezdettől kicsit laza szabadiskolaként működtették. A hatvanas évek elején váratlanul bezárták, majd 1970-től indult újra a Mesteriskola, ezúttal már nem kijelöléssel, hanem országos nyílt felvételi pályázattal, amely megmozgatta az egész szakmát. A hetvenes-nyolcvanas évek aranykora 5-6-szoros túljelentkezést és az iskola növekvő presztízsét hozta. Talán emiatt maradhatott fenn kis korrekciókkal máig. A ciklus végén a hallgatók látogatási bizonyítványt kap, ami gyakorlatilag semmire sem képesít, nem jár vele formális fokozat. A szakmában azonban mindenki elismeri. A felvételi rendszer szigorúsága és tisztasága a minőség legfontosabb záloga.