Kopernikuszi fordulat a templomépítészetében

Szöveg: Puhl Antal

Utóirat 100 esszépályázat – Építészetelmélet kategória
(jelige: Kopernikusz)

A templom tere ahhoz nyújt segítséget, hogy az ember a térbe belépve túl tudjon lépni a köznapi értelemben vett határain és átlépjen a megismerés egy egészen más szférájába. Ebben a térben nem esztétikai élményre, hanem, az isteni megnyilvánulás egy titokzatos és magasztos jelenlétére számít a hívő ember.
Rudolf Otto vallásfilozófus szerint a numinózus az emberi megismerésnek a vallásos hovatartozástól független, a priori kategóriája. Lényege abban áll, hogy a szent fogalmát önmagában próbálja felmutatni, megfosztva mind a morális, mind a racionális aspektustól, valójában egy tudatállapotként határozza meg. „E kategóriát olyan terminusokkal írja le, mint a végletes függőség megrendült átélése, a »teremtményérzet«, illetve a szent ambivalenciáját kifejező tremendum és fascinans: az istenitől való megrettenés, félelem – illetve a hozzá való vonzódás, az iránta való lelkesültség és a lenyűgözöttség érzése.”1
Ezt szolgálja az adott építészeti tér és a liturgia. A templom terét ideális esetben a transzcendenshez való viszony határozza meg. Pontosabban, hogy Istent hol képzeljük el a világ terében: az általunk ismert téren kívül, a tér egy nem meghatározható távoli, kitüntetett pontján vagy éppen a térben hozzánk közel, akár „karnyújtásnyira”. Ezeket az elképzeléseket a különböző koroknak a világ teréről való ismerte határozza meg.