Szecesszió az Alföldön

Dolgozatok a régió művészet- és várostörténetéről
Szerkesztette: Brunner Attila, Mészáros Márta, Veress Dániel. Kiskun Múzeum, Kiskunfélegyháza, 2017, 259 oldal

Szöveg: Havas Gyöngyvér

A kötet a 2015-ben Kiskunfélegyházán megrendezett Városépítő polgármesterek és az „alföldi szecesszió” című konferencia előadásainak jegyzetelt változatát teszi közzé. Alapvetése, hogy az alföldi szecessziót regionális léptékben kell vizsgálni, mivel a fejlődő, egymással versengő alföldi városok egymástól is ötleteket merítettek.
Az előadások sorából tizenhat alföldi város szecessziós építészetéről kapunk összegző jellegű, zömében a karakteresebb helyi alkotásokról szóló képet. A kulcskérdések közé tartozik, hogy létezik-e egyáltalán „alföldi szecesszió”, illetve markánsan körülhatárolható-e, mint egy sajátos építészeti irányzat a magyar szecessziós törekvések között. A szerkesztői előszónak már a címe is figyelemfelkeltő: „Pusztán szecesszió?” A szóhasználat egyrészt az Alföldre utal, másrészt azonban a stílustiszta szecesszió létének kérdésességére is. A szecesszió ugyanis sokféle módon megnyilvánult, a téma kutatói ezeket a megjelenési formákat igyekeznek különféle alkategóriák – mint florális, geometrikus vagy belga-francia hatást mutató stílusjegyek – segítségével szétválogatni.
A szerkesztők – a vizsgálati léptékek szerint – három nagyobb egységre osztották a kötetben közölt tanulmányokat. Elsőként a makroléptékű munkákat közlik, amelyek az egész Alföldre kiterjedő témát ölelnek fel. Ebbe a kategóriába került Eleöd Ildikó alföldi festészettel foglalkozó tanulmánya és Bata Tímea írása, aki a kiskunfélegyházi születésű Huszka József alföldi gyűjtéseiről számol be. Bechtold Ágnes egyrészt arra a kérdésre keresi a választ, hogy létezik-e az Alföldre vonatkoztatható növényszimbolika, másrészt pedig arra, hogy a tervezők az adott növény jelentéstartalmát tudatosan idézték-e egy-egy épület homlokzatán, vagy csupán formai elemként tekintettek rájuk.
A második egység az egyes városok, kisebb vidékek határain belül fellelhető alföldi szecessziós építészettel foglalkozik. Itt olvashatjuk Garai Péter Nyíregyháza és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye szecessziós építészetét bemutató írását és Veress Dánielnek a Debrecen szecessziós épített örökségéről szóló tanulmányát. Földi Imelga négy aradi építész – Tabakovits Emil, Steiner József, Szántay Lajos és rétháti Kövér Lajos – munkásságát mutatja be. Nátyi Róbert „több mint félszáz” szecessziós jellegű épület közül választott ki néhány emblematikus, Szeged városképét meghatározó remekművet. Szentesről Sipos Anna, Hódmezővásárhelyről Bodó Péter, míg Nagykőrösről Novák László Ferenc tollából olvashatunk. Szentesen már egészen korán, 1896-ban megjelent a magyaros szecesszió Komor Marcell „Magyar Szellem” jeligéjű pályaművével, melyet a Petőfi Szálló pályázatára készített. Hódmezővásárhelyen a szecesszió főként Sándy Gyula, Borsos József és Sztrucskó József művein jelentkezett. Nagykőrös esetében a szerző hangsúlyozza Szarvas György helyi építőmester szerepét. A határokon kívül került települések közül Gordana Prčić Vujnović Szabadkáról, Valkay Zoltán pedig a Bácskában található két Tisza-parti város, Zenta és Magyarkanizsa valamint a környékükön lévő szecessziós épületekről írt. Gordana Prčić Vujnović a szecesszió szabadkai megjelenését főként Raichl József Ferenc és a szabadkai születésű Macskovics Titusz nevéhez köti. A magyaros ornamentika hangsúlyos szabadkai megjelenését Komor Marcell és Jakab Dezső munkái mutatják. Valkay Zoltán kiemeli Lajta Béla két zentai alkotását, a tűzoltólaktanyát és a Szlávnity-házat. A magyarkanizsai emlékekkel kapcsolatban a budapesti Reiss Zoltán tevékenységét hangsúlyozza.
A harmadik nagyobb fejezetbe azok a tanulmányok kerültek, amelyek egy-egy épület történetéről, illetve egy-egy építészről vagy építtetőről szólnak. Ide tartozik például Csáki Tamásnak az aradi Kultúrpalota tervpályázatáról írt, sokrétű forrásbázisra támaszkodó írása, vagy Oszkó Ágnes Ivett dolgozata Baumhorn Lipót zsinagógaépítész szegedi historizáló-szecessziós alkotásairól. Ninkov K. Olga tanulmányában Biró Károly szabadkai, Székelyné Kőrösi Ilona írásában Lestár Péter, Kada Elek és Sándor István kecskeméti polgármesterek munkásságát ismerhetjük meg. A Vas József és Morbitzer Nándor tervei szerint épült kiskunfélegyházi városháza építéstörténetéről Brunner Attila ír. A kötetet Mészáros Márta dolgozata zárja a német származású, Kiskunfélegyházán letelepedett Kneffel család történetéről, akik saját lakóházukat is szecessziós stílusban építtették fel. Kulcsfontosságúak lennének az ilyen család- és helytörténeti vonatkozású dolgozatok, ahhoz ugyanis, hogy bármelyik településen meghatározóvá váljon egy-egy új stílus, a városépítő polgármesterek tevékenysége mellett szükség volt a helyi polgárság nyitottságára és megrendeléseire is. Fontos lenne az Alföld más településein dokumentálható szecessziós épített örökséget is hasonlóan színvonalas kötetben feldolgozni.