Ipari jutalomjáték

Hajó szervízállás épület, Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő

Építészek: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor
Szöveg: Botzheim Bálint
Fotók: Danyi Balázs

Ma, amikor az ipari esztétika Magyarországon jórészt a borászatok területére szorult vissza, az építési volumen nagyját alkotó gyárak, raktárak többsége pedig szürke dobozként hat, üde színfoltot jelentenek a kikötőfejlesztésekhez kapcsolódó épületek. Nemcsak az ilyen jellegű projektek ritkasága, hanem a benne rejlő lehetőségek miatt, amelyek szépen meg is mutatkoznak az arra nyitott építészek előtt.
A Győr-Gönyű Országos Közforgalmú Kikötő 1992-ben kezdte meg a működését. A dátum egybecseng a Bős-Nagymaros ügy szomorú fordulatával. Miután Magyarország visszalépett a nagymarosi erőmű megépítésétől, Szlovákia építeni kezdte az úgynevezett C verziót, a magyar közreműködés nélkül is működő erőművet, ami együtt járt a Duna fő ágának szlovák oldalra, mesterséges mederbe terelésével. A Mosoni-Duna és a Szigetköz így magasabbra került mint a Duna főmedre, azóta ide alig jut víz. Az új Győr-Gönyű áruforgalmi kikötőt a Mosoni-Duna torkolatához telepítették, itt már elég magas a vízszint a biztonságos üzemeltetéshez. A Bős-Nagymaros ügy és annak a vízszintre gyakorolt hatása bonyolult összefüggésrendszer, de mindenképpen a sors fintora, hogy ha a 70-es évek közepétől kezdve két évtizeden keresztül nem kotorták volna a medret, akkor a bősi vízlépcső ellenére legalább a Mosoni-Duna vízszintje rendben lenne. Az építészeti adalék pedig a kotrás oka: az 1974-ben startolt győri házgyár működéséhez így tudtak a legegyszerűbben sódert biztosítani. A házgyár azért kapott engedélyt, mert akkor még úgy volt, hogy a nagymarosi erőmű megépül, ami visszaduzzasztotta volna a vízszintet. A meder egyébként természetes úton is visszatöltődne, de időközben az osztrákok is megépítették az erőműveiket, így hordalék már nem nagyon érkezik.

Építészek: Hatvani Ádám, Korompay Attila, Dékány Tibor
Koncepció: Benedek András – SBS-KOMIR Kft.
Statika: CEOS Kft.
Gépészet: Kristályklíma Plusz Kft.
Elekromos tervezés: HAP Kft; WTF Kft.
Tájépítészet: VK Studio Kft.