Santiago Calatrava

Európai Építészet Díja 2015

Szöveg: Götz Eszter

calatrava

A kortárs építészet vízionárius, ikonikus alakja, a neo-futuristaként számon tartott építész, mérnök, szobrász, festő, Santiago Calatrava Valls kapta idén az Európai Építészet Díját.
A díjat adományozó, athéni székhelyű European Centre for Architecture Art Design and Urban Studies ezt a kitüntetést minden évben annak az építésznek ítéli oda, aki terveivel és megvalósult munkáival az európai humanizmus szellemét képviseli, új utat nyit a kortárs építészetben. 2014-ben Alessandro Mendini kapta a kitüntetést. A novemberi díjátadó egybeesett Calatrava kiállításának megnyitásával a Chicago Athenaeum múzeumban.
Calatrava építészeti-építészettörténeti tanulmányai mellett a mérnöki és matematikai tudományokat is elsajátította, pályája kezdetén mérnökként dolgozott, majd építészeti pályázatokon indult. 1983-ban így nyerte el a zürichi Stadelhofen pályaudvar tervezési megbízását, ez volt az első igazi sikere. Egy évvel később már ő tervezte a barcelonai olimpia új hídját; innentől kezdve hosszú ideig a különleges formavilágú hídjaival aratott nemzetközi sikereket. Az 1980-as évektől nagy nemzetközi projekteken dolgozott, Zürichben, Párizsban, Valenciában, majd New Yorkban nyitott irodát, közben számos kiállításon mutatta be absztrakt szobrait is.
A chicagói Athenaeum múzeum igazgatója, Christian Narkiewicz-Laine a díjátadó ceremónián azt mondta: Calatrava nem csupán építész, hanem egy erős látomást közvetítő filozófus, és igazi művész a szó hagyományos értelmében, aki a mérnöki tudást az építészet kifejező erejével párosítja. Épületei erőteljes művészeti alkotások, melyeket a kézműves tradíciók, a szobrászi tehetség, a kritikus szem és egy mélyen intellektuális szemléletmód fogalmazott meg. Az elmúlt húsz évben mindegy 65.000 rajz került ki az építész keze alól, modellek és anatómiai vázlatok, szárnyak, óriási rovarok testének felépítéséről készült részletek, melyek a precizitás mellett lendületes grafikai stílust mutatnak; a chicagói kiállítás a festmények és építészeti modellek mellett ebből a páratlan rajzgyűjteményből is válogat.