Gesztusok és téralakítás

A két világháború közötti Magyarország katolikus templomépítészetében

Szöveg: Kiss Tamás

Dolgozatom témájának kiválasztására gyermekkori behatások ösztönöztek. Azon belül is a közben várossá cseperedett szülőfalum, Fertőszentmiklós római katolikus temploma. Legrégebbi része középkori eredetű, kis alapterületű templom, amely középkorias külsővel rendelkező, …

Térdramaturgia

Gondolatok a kötet nyomán
Holger Kleine: Raumdramaturgie: Typologie und Inszenierung von Innenräumen
Birkhaeuser Verlag, Basel, 2018

Szöveg és fotók: Gunther Zsolt

Van egy téma az építészetben, ami számomra a legfontosabb: ez az építészeti tér. Hogyan sorolódik, milyen alapelvek alapján …

Kortalan és változó értékek

50 éves az orgoványi művelődési ház

Szöveg: Bordás Mónika

…emlékül Jurcsik Károly és Varga Levente tervezőknek

„Született egy új épület, és hozott egy kosárra való elgondolkoztató témát” – így indítja Szrogh György 1969 májusában a Magyar Építőművészet folyóiratban az …

Jövőműhely

Az Építész Szakkollégium

Szöveg: Zsoldos Anna

Az Építész Szakkollégium egyike a BME-n működő szervezeteknek. Mint minden, ez is közvetlenül az egyetemhez tartozik, ugyanakkor független attól, mivel maga szervezi meg felépítését, és tevékenysége függetlenül az egyetemi tanrendtől és kreditrendszertől: maguk …

Másképpen tanító terek

Építészek & Gyerekek Konferencia, BME, 2019. május 16.

Szöveg: Somogyi Krisztina

Az épített környezeti nevelés – angol rövidítésben BEE – a nyolcvanas évektől ismert fogalom Magyarországon. Nyári táborok és szabadidős foglalkozások során több építész foglalkozik vele integrált szemlélettel, nagy …

Az építészeti rajz mint műalkotás

Interjú Sergei Tchobannal

Fotók: Museum for Architectural Drawing

Az építészeti rajz mint műalkotás témájáról beszélgettünk Sergei Tchoban építésszel, műszaki rajzolóval, aki 2013-ban Berlinben megalapította az Építészeti Rajzok Múzeumát (lásd MÉ 2014/3), 2018-ban pedig elnyerte a European Architecture Prize-ot. Az …