Több, mint lakni

Együtt – a közösség új építészete
Vitra Design Múzeum, 2017. 06. 03. – 09. 10.

Szöveg: Szegő György
Fotók: Vitra Design Museum

A lakótér, noha nem túl tágas fogalmi keret, az elmúlt évtizedben a társadalmak komfort(ön)tudatának erősödésével mégis elméleti témává lépett elő. A Vitra Design Múzeum új kiállítása a kortárs építészet csendes háborúinak hadijelentéseiből azokat válogatta ki, amelyek megfelelnek a „Együtt – a közösség új építészete” szlogen-címnek. Itt a néző egyszerre lehet társadalomtudós, kísérletező építész és voyeur – illetve mindezen tevékenységek kritikusa. A szocialista idők élettapasztalatával keletről érkező a kétkedés felé hajlik.

A tárlat az egyes lakóideálok történetével indít. A szociális utópiákhoz, reformprojektekhez Ilka Ruby és Andreas Ruby kurátor (EM2N) a „Nincs messze” alcímet és az 1800–2017 közötti időszakot rendelték. Kódolással segítenek eligazodni, mi az, ami csak terv vagy elméleti utópia VOLT, és mi valósult meg ház formájában. Elsőként Robert Owen New Lanark munkástelepét (1800) említik, mint a korai szociális társadalommodellek zászlóbontó projektjét: 3-5 szintes, palotaforma bérkaszárnyák rajzait látjuk. Másik példájuk Charles Fourier Phalanster terve (1820), ez az egyetlen épületbe foglalt, Versailles-t idéző kastély, ahol az egyes szárnyak osztályok és szakmák szerint elválasztva simulnának össze – miközben a családot a szexuális szabadság elvei váltanák fel. Építészeti szimbólumként fennmaradt, emberiség léptékű utópia, ami Madáchra is hatott. Negyedszázaddal New Lanark terve után Owen lerajzolt egy keretes beépítésű várost, New Harmony-t (1825–27), melynek erődfalai a lakótömbök, az intézmények pedig középen állnak. Terve erősen emlékeztet Jeremy Bentham 1791-ben papírra vetett Panoptikon-jára, a centrumból átlátható csillag-börtön tervére – ez a forma máig használatos. Az 1980-as, ’90-es években Ricardo Bofill többfelé megépítette ezt a „kisváros” szisztémát. Ilyen remake Jean-Baptiste André Godin Familistère (1859–84) nevű, négyszintes függőfolyosós udvar köré épített „higiénikus” lakótömbje is, amit óriási öntöttvas-tartós üvegtetővel fedtek le.
A következő századot a kiállításon a központi konyha kísérlete vezette fel. William E. D. Stokes, Gaves & Duboy Ansonia apartment hotelje a szociális kísérlet kapitalista változata (1899–1904). Lily Braun 1901-ben megjelent Nőmunka és háztartásgazdaság c. könyve nyomán a berlini Curt Jähler megépítette (1908) a társas életmódra kialakított központi konyha szakszervezeti változatát. A javasolt garzonkonyhás lakótípust később mind a proletariátus, mind a középosztály elfogadta. (Nem említik a szovjet társbérlő-rendszer hasonlóságát.) Csak elvi jelentőségű Karl & Gustav Arthur Gräser és társai által alapított Monte Verita művészkolóniája (1900), ahol a lakók egy lágyabb szocializmusban saját telekrésszel bírtak, és kertészkedve vegetáriánus diétát folytattak, mellette liturgikus mozgáskultúrát gyakoroltak. Sikeresebb példa a Hadera Commune kibuc (1910), ami nem egyedüli jelenség: az első palesztinai telepes-hullámban formálódó zsidó faluközösségek a közös földtulajdonnal és egyenlő elosztással a későbbi izraeli mezőgazdasági csoda megalapozói lettek.
A német és osztrák Siedlungok mögött a közép-európai szociáldemokráciának a nagy laksűrűség ellenére egészséges elvek alapján készült lakótelepei az 1920-as, ’30-as évektől a modern építészet tanpéldái lettek. Az utóbbi jó fél évszázad itt felhozott mintaépületei már közismertek: Le Corbusier Unité d’Habitation-ja (1947-52), Oscar Niemeyer Edifício Copan-ja (1952-66), Chamberlin, Powell & Bon Barbican Estate-je (1965-76), Kishō Kurokawa Nakagin Capsule Tower-je (1970-72), Ralph Erskine Byker Wall-ja (1969-82) azért válhattak idézetekké, mert koncepciójukat kevés kompromisszummal vitték végig – használóik később „korrigáltak”.
Építész nélküli közösségi városmodell a dániai hippik Christiania szabadvárosa (1971), vagy a svájci Karthago közösség (1991) telepe a zürichi squatter’s mozgalom nyomán. Nyilvánvaló, hogy az „új építészet” olyan toposzai, mint a közösségi kert, ott volt már a Monte Verita vagy a Degana kibuc modelljében, amint egy lakó-jakuzzi fotóján együtt ücsörgő házközösség nagyon is hasonló a kommunák demonstratív módon paradicsomi közös aktképeihez. A régi családmodell helyébe lépő szingli-lét ott lappangott már a Fourier-féle falanszterben és Lily Braun közös-konyha ideájában is.
A kiállítás magja az 1:1-ben megépített „klaszter-lakás”, egy „új” lakóforma megidézése háttérinformációkkal, alaprajzokkal és Daniel Burchard nyolc remek fotóesszéjével arról, milyen az élet ezekben a közös formációkban a különböző országokban. Laboratóriumban mozoghat a néző, ahol a társadalom fejlődését az új munka- és családformák diktálják, nem kis részben a digitalizáció, a távmunka. Egy aprócska japán családi otthonban például mini étterem is működik, másutt co-working területek integrálódnak a lakóterekkel. Az ökologikus újítások között a néhai szatócsbolt is felvillan, mint csomagolás-szegény szupermarket. Egy másik kiállításblokk 21 darab, friss házakról készült nagyléptékű makettet mutat be, ahol az építészek az új társadalmi iniciatívák funkcionális kiszolgálása mellett anyagokkal és homlokzatokkal sajátos esztétikát vezetnek fel.
Mindeközben a néző az imaginárius várost, a lakó- és nyilvános terek áthatásait, a privát és a közösségi közötti határbontást ízlelgeti. És látá, hogy az jó… A modellek és fotóesszék révén épp ennek az együtt jobb – jobb együtt? dinamikának az építészeten túli, mindennapi világába való belépése adja azt az antimúzeum élményt, amitől a téma a legkülönbözőbb előélettel érkező látogatókra is erősen hat. És az összeállítás nyomán talán az ingatlanfejlesztő díjaknak is egyre kevesebb súlyuk lesz, ha nem változtatnak a kizárólag high-technikára koncentráló paramétereiken.

Jegyzetek
1 Építészek: Dorte Mandrup (DK), Casa Architekten (NL), ifau und J. Fezer, Hütten u. Paläste (D), Naka Architects, Studio mnm, O. Nisida – E. Nakagawa, R. Nischizawa, ON design, (J), einszueins (A) Buol & Zünd, B. Rothen, M. Sigrist, Pool Architekten, Enzmann Fischer u. Partner, Schneider Studer Primas (CH) Lacol cooperativa (ESP), M. Maltzan Architecture (USA)