Vasbeton és székelykapu

Modernség és identitás Medgyaszay István építészetében

Szöveg: Moravánszky Ákos

Székelykapu vasbetonból – ki ne borzadna ettől a gondolattól, hiszen egy alapvető ellentmondást fejez ki. A vasbetonnal és a székelykapuval az építészet két, egymástól homlokegyenesen ellentétes megközelítését társítjuk, a kettő nem találkozhat egy helyen, egy időben.

A beton a modern építészet meghatározó anyaga, s a modern mozgalom jelképévé, később pedig a modernizáció negatív következményeinek szimbólumává vált. A székelykapu pedig az ellentéte mindannak, amit a vasbeton képvisel: nem önthető tetszőleges formákba, nincs világszerte otthon, hanem egy mitikus, de létező tájhoz és annak kultúrájához kötődik, ahol a mindennapi élet, munka és művészet még nem váltak szét, mint a modern nagyvárosban. A vasbeton és a székelykapu dualizmusa követi, illetve megerősíti a kultúrtörténet és építészettörténet-írás bevált ellentétpárjait, amelyekkel lépten-nyomon találkozunk: a nemzetközi és nemzeti, a globális és lokális, a centrális és marginális, a modern és tradicionális, s mindenekelőtt a progresszív és konzervatív ellentétét.
Medgyaszay István építészetében székelykapu és vasbeton nem mondanak ellent egymásnak, hanem egy alapvető ésszerűség konkrét megjelenési formái. Ez az ésszerűség szerinte ugyanúgy meghatározza a parasztember gondolkozását, mint a mérnökét. Az építészetnek, ha meg akar újulni, ha meg akar szabadulni a historizmus neo stílusaitól, ehhez az alapvető ésszerűséghez kell visszatérnie.
Ez a felismerés olyan, Medgyaszay személyes életútjában gyökerező hatásokra vezethető vissza, amelyek a legtöbb kortárs építész esetében így, együtt, egy időben nem léptek fel. Az egyik hatás a bécsi Otto Wagner és mesteriskolája volt, a közép-európai modern építészet legfontosabb nemzetközi műhelye. A másik hatást a 20. század elejének magyar nemzeti törekvései jelentették, a fiatal művészek érdeklődése a falu kultúrája iránt, amit a magyar kultúrpolitika erősen támogatott. Ezek a hatások Medgyaszay munkásságában olyan építészeti nyelv létrejöttéhez vezettek, amelyet lehetetlen a szokásos stíluscímkék valamelyikével ellátni.