• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Mindenki nyertes

    Stavros Niarchos Foundation Kulturális Központ, Athén

    Építészek: Renzo Piano Building Workshop
    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Michel Denancé

    A 2004-es athéni olimpiai játékok alatt sportpályának, majd tíz évig parkolónak használt hulladékterületen, Athéntól 4 km-re a tenger felé eső Kallithea városának szélén 2017-ben átadták azt az épületet, amelyben a Görög Nemzeti Opera és az új Nemzeti Könyvtár kapott helyet. A központ létrejötte több szempontból is rekordokat dönt: alighanem a valaha volt egyik legnagyobb kulturális beruházásra fordított adományt, 660 millió dollárt költött rá építtetője, egy jótékonysági alapítvány, majd elkészülte után a görög állam kezébe adta, de felvállalta a működtetés finanszírozását.
    A milliárdos görög hajómágnás, Stavros Niarchos halála után létrehozott alapítvány célja az volt, hogy eltüntesse a 2004-es athéni olimpia után maradt hulladékterületeket és a megújítással egyben erősítse a kortárs görög kultúra pozícióit. Azzal a döntésével, hogy fedezi az új központ működési költségeit, de az éttermekből, kávézókból, kerékpárbérletből, illetve fizetős rendezvényekből (a parkbeli programok túlnyomó része ingyenes) befolyó bevételek – ezt éves szinten 140 millió euróra prognosztizálták – az államot gyarapítják, folyamatos injekciót biztosít a válságos helyzetű görög gazdaságnak.
    2008-ban meghívásos tervpályázatot írt ki a Kallithea határában álló terület hasznosítására. Kallithea neve görögül szép kilátást jelent, a 19. században Athén első nagyobb kikötője volt, mielőtt Pireusz átvette az elsőséget. Ma sűrűn lakott, közepes méretű város Athén vonzáskörzetében, ahonnan a tenger helyett sokáig egy autópályát és egy jókora lebetonozott területet lehetett látni, utóbbit használták az olimpiai játékok idején sportpályának, majd gigantikus parkoló lett belőle. A pályázatot a Renzo Piano Building Workshop nyerte, ennek alapján épült meg 2012–2017 között a hajótulajdonosról elnevezett kulturális központ. A terv kulcseleme egy dél felé finoman lejtő, mesterséges, parkosított, 210 000 m2-es domb kiépítése volt, Piano és tervezőtársai ennek felső szélére telepítették a két szárnyból álló épülettömböt. Deborah Nevins tájépítész több ezer őshonos növénnyel vette körül a házat, és észak-déli irányban egy széles sétánnyal kötötte össze a kulturális központot a tenger felé vezető úttal. A sétány mellett 30 méter széles, 400 méter hosszú mesterséges csatorna fut, amelyik elegendő párával látja el a hatalmas területet, de vitorlással hajózható, vízi versenyeket is rendeznek itt.

    Építészek: Renzo Piano Building Workshop
    Kiviteli tervek: Betaplan
    Tájépítészet: Deborah Nevins and Associates, H Pangalou and Associates
    Statika: Expedition and Omete
    Gépészet, elektromos tervezés, közművek: Arup and LDK
    Akusztika: Arup Acoustics
    Színpadtechnológia: Theatre Projects Consultants
    Könyvtártechnológia: British Library
    Projektvezetés, fenntarthatóság: Faithful and Gould