Lövőház, újratöltve

Haris Park, Budapest Építészek Architects: Kovács Márton, Göcsei Sándor Szöveg Text: Okrutay Miklós Fotók Photos: Darabos György Az 1696-os alapítású Budai Polgári Lövészegylet több korábbi helyszín után 1885-ben költözött végleges otthonába. A széles körben ismert Marczibányi téri épület Hofhauser Antal tervei alapján épült az egykor a város szélén elterülő, felhagyott agyagbánya területén. Az épületegyüttes évtizedes […]

Illeszkedő, radikális minimalizmus

James-Simon-Galerie, Museumsinsel, Berlin Építész: David Chipperfield Szöveg: Szegő György Fotók: Stiftung Preussicher Kulturbesitz A berlini Múzeum-sziget létesítményei és azok építészete sokáig Poroszország nagyhatalmi, majd Németország birodalmi tekintélyét reprezentálták. Az 1945–1989 között kettéosztott város keleti felének körülményei között sem akarat, sem képesség nem volt ennek a világjelentőségű kultúrközpontnak korunk szintjén megvalósuló rekonstrukciójára, fejlesztésére. Az éppen 30 […]

Határozott rendteremtés

Borászat rekonstrukciója, Pitigliano, Olaszország Építész: Antonello Stella Szöveg: Kertész András Tibor Fotók: Roberto Vaccai Toszkánában járva-kelve sűrűn lehet olyan csodás településeket látni, mint Pitigliano. Ez a kis hely azonban a többi között is különleges: elhelyezkedése révén Bolsena, a Bolsenai-tó és Róma közelsége miatt, az antik világ és a barokk speciális keveredése révén egészen egyedi atmoszférája […]

Folyamatos múlt

A megújult Karmelita épületegyüttes Építészek: Zoboki Gábor, Silvester Csaba Szöveg: Sulyok Miklós Fotók: Réthey-Prikkel Tamás Talán az elmúlt évtizedekben nem volt ennyire nehéz tervezési feladat a magyar építészetben, mint amilyen Zoboki Gábort megtalálta, amikor a Miniszterelnökség új székhelyét lett módja megtervezni a Budai Várnegyedben, egy régi és egy új épületben. Igen összetett a feladat építészeti […]

Új kezdet

Fatimai Kegyhely és Zarándokközpont, Alsószentiván Építész: Gutowski Robert Szöveg: Katona Vilmos Fotók: Bujnovszky Tamás A Szűzanya fatimai megjelenéséről 1951. május 13-án emlékeztek meg először Alsószentivánon. A kis falut azóta zarándokok sokasága látogatja, katolikus temploma májustól októberig minden hónap 13-án búcsújáróhely. A meglévő épület felújítása és a kegyhely területrendezése Fatima századik évfordulóját ünnepeli. A szabadtéri misézőhely […]

Frappáns válasz

Újpalotai református templom, Budapest Építész: Kertész Balázs Szöveg: Kiss Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás „Kisváros a főváros peremén” – így jellemezték Újpalotát 1976-ban, az 1950-ben Nagy-Budapesthez csatolt település lakótelep-építési programjának befejezése idején.1 Noha az elmúlt évtizedek alatt a terület több szempontból Budapest szerves részévé vált, a városszövet tágabb környezetétől eltérő léptéke ma is erősen hordozza az […]

Léptékváltás a Zugligeti úton

A MOME Campus átváltozása Építészek: Csillag Katalin, Gunther Zsolt Szöveg: Tatai Mária Fotók: Hlinka Zsolt Nyugvóponthoz érkezett a MOME Campus nagyszabású megújítása. Első ütemként a Technológiai Park részei, a Budakeszi út felé eső két „fekete” ház épült fel: a Műhelyház, illetve a Műterem- és Médiaház.1 Ez a kettő csak szelíd mértékben változtatta meg a campus […]

Nyitott könyv

József Attila Városi Könyvtár, Makó Építészek: Makovecz Imre†, Szente-Vargáné Gerencsér Judit Szöveg: Götz Eszter Fotók: Kedves Zsófia, Zsitva Tibor Makó városi könyvtárának homlokzatán 1997-től egy faék, majd jó tíz évvel később a megroggyant előtető alátámasztására szolgáló négy téglaoszlop jelezte, hogy az épület végveszélybe került. Csak 2017-ben tűntek el onnan – az egész könyvtárral együtt, akkor […]

Piac, gazdaság

Vásárcsarnok, Nagykőrös Építészek: Járomi Irén, Kiss Gyula Szöveg: Mizsei Anett Fotók: Palkó György Nagykőrös tradicionálisan mezőgazdasági- és kereskedőváros, havi vásárja máig a régió áruforgalmának fő fóruma. E hagyomány megtartása fontos küldetése a városnak. Ahhoz azonban, hogy a piac valóban a település szíveként lüktessen, építészeti keretet is szükséges biztosítani. Ennek körvonalait rajzolták meg a Kiss és […]

Éledő Duna-part

Pesterzsébeti Strandfürdő Építészek: Nagy Csaba, Pólus Károly, Dobos Bence László, Nagy Zsolt Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Hajdú József Tisztelet, logikusság, minimalizmus, egységes megjelenés: nem csak a nemrég újranyitott Pesterzsébeti Sós-jódos Gyógy- és Strandfürdő átépítésének vezérszavai ezek, hanem egy kerületi urbanisztikai megújuláséi is. „Megnyílt Pest város strandfürdője! Pesterzsébet város vasárnap délután adta át rendeltetésének a hosszú […]

Jövőépítés

Solar Decathlon 2019, Szentendre Szöveg: Dudics Krisztián Fotók: Képkocka / Potyondi Gergely, Solar Decathlon Miközben az idei nyáron az északi féltekén rekordokat döntött a forróság, a leolvadó gleccserek és a grönlandi jégtakaró hírein hüledezhetünk, éppen nálunk rendeznek meg egy olyan szakmai eseményt, amelynek fókuszpontjában a klímaváltozást okozó, építési eredetű és lakhatással összefüggő hatások csökkentésére és […]

EXPO 2019 a kínai nagy fal tövében

Kertészeti Világkiállítás, Peking, 2019. április 29 – október 7. Szöveg és fotók: Lővei Pál Peking központjától 74 km-re, a nagy fal leglátogatottabb, badalingi szakasza mögött elterülő Yanqing hegyektől övezett medencéjében létesült a világkiállítások történetének eddig legnagyobb területű, nemzetközi kertészeti bemutatója. Ahogy az a nemzetközi kiállításokat már a kezdetektől gyakran jellemezte, megrendezése történelmi évfordulóhoz, a Kínai […]