Az Építészet mesterei Pollack kötetét olvasva

Szöveg: Szegő György

A privatizáció most ér igazán a műemlékekhez. Vajon kié lesz az újabb kori magyar építészet talán legprogresszívebb teljesítménye, a Pollack tervezte Szép utcai Almásy-Palota? Ki láthatja majd Ledoux terveit idéző udvarát? Eredeti állapotában újul-e meg? Londonban képtelenség, hogy Sir John Soane (1753-1837) házait átalakítsák, de a Szép utcai ház aládúcolva omlik, az udvart szükséggarázsnak használja a kultúráját vesztett városlakó. A palota lehetne Pest felemelkedését és a tervező munkáját együtt hűen idéző emlékhely. Akár Pollack Mihály (1773-1855) múzeuma, olyan, mint Soane-nak a Lincoln’s Inn Fields-i (l. MÉ 2007/4. 53. o. – a szerk.), akár a tanítvány Yblé is, vagy éppen a magyar reformkor emlékmúzeuma, ahol az ismeretlen eredetű családból származó építész munkássága – a kor egész kultúrája – segítségével honi látogató és európai vendége, a Város Szívében foghatná fel a történelmi sorsközösség tudatát: élményszerűen, az érzékekre hatva.
A Holnap Kiadó Gerle János szerkesztette nagyvállalkozásában Az építészet mesterei sorozatban Pollack a legkorábbi mester. Az első, akinek – ha lassan is – az utókor emlékezetében is kialakult a tisztelete. (Komolyabb érdeklődést akkor keltett, amikor 1890-ben egy szakember véletlenül rátalált számos tervére – egy ószeresnél –, s azokat Százéves rajzok címmel az Építő Ipar ugyanabban az évben közölte. 2005-ben Basics Beatrix rendezett kiállítást ezekből a BTM-ben.) Pollacknak mesterként (is) nagy hatása volt a 19. század végén felívelő magyar építészetre, bizonyosan az ő műhelyéből került ki Ybl Miklós.