Somlai Tibor: Tér és Idő. Lakásbelsők a két világháború között, 1925-1942
Corvina, 2008, 363 oldal

Szöveg: Szegő György

Méretét és fotóanyagának nívóját tekintve a vaskos kötet a KÖH által 2003-ban kiadott Fény és forma. Modern építészet és fotó (1927-1950) c. alapműre, Cs. Plank Ibolya, Hajdú Virág és Ritoók Pál kötetére hajaz. Valahol a cím is újra a tér és forma márkanév variációja. Ez jó előjel, ám hamar kiderül, hogy bár számos ott bemutatott lakás itt is téma, de a megközelítést most nem az építészeti fotográfia, hanem a belsőépítészeti tervezés mint önálló műfaj, illetve a bútortervező iparosmesterség adja.
Somlai Tibor akkor szánta el magát a könyv megírására, amikor egy belvárosi modern ház előtt látta az eredeti alpakka kilincses nyílászárókat és szétszedett korabeli beépített bútorokat – egy sitt-konténerben. A szerző másféle bemutatót állít össze, mint a műtörténészek vagy a muzeológusok, mert a nagyközönség figyelmét szeretné felhívni a veszendőbe menő kulturális értékek jobb megbecsülésére. Két éve csinált egy látványos Kozma-kiállítást az Iparművészeti Múzeumban, most viszont a kevéssé ismert tervezők is látótérbe kerültek. Összesen 35-en.
A muzeális értékű fotókat tervek is kiegészítik, különösen a Bútortípusok, berendezések fejezetben. A kötet képeit kísérő szövegek olvasmányosak, de a kitűzött célnak megfelelnének akkor is, ha legalább annyit megtudnánk az egykori közszereplő lakástulajdonosokról, mint a Fény és formá-ban megtették. Például kedves Somlai figyelmes kultúrantropológiai észrevétele a Molnár Farkas tervezte Vázsonyi-lakás 162. oldalon szereplő képéhez írt zárójeles mondatban: „Furcsa, hogy a háziköntöst viselő Vázsonyin kamásli van.” Talán maga Vázsonyi is megért volna egy sort. Hasznos viszont a tervezők névmutatója és a kétnyelvű CD-melléklet.