Két bécsi tárlat

Szöveg: Szegő György

A Formaművészet című tárlat a cseh kubizmusra és a bécsi szecesszióra fókuszál, de nagyon erős a magyar konstruktivizmus jelenléte is. Alexander Klee kurátor egészében tekint a késői Duna-Monarchia természettudományos, filozófiai és alkotói kapcsolathálójára. Külön figyel a moderneket generáló jelenség itteni forrásaira, elsősorban az alapfokú oktatás 150 évvel ezelőtti, hallatlanul progresszív, reformjára. Ebből indult ki az ornamentika és a geometrikus tárgyalakítás, az organikus absztrakt festészet kísérlete. Erre eddig inkább csak a Monarchiában cseperedett Nobel díjasoknál figyeltünk. A MAK kiállítása ezzel párhuzamosan a bécsi pszichoanalízis felől vizsgálja a geometrikus mintázatokat.

Formaművészet. Klimt, Kupka, Picasso és mások, Belvedere, 2016. március 10. – június 19.

A kiállítási koncepció erőssége a prágai filozófia professzor Franz Serafin Exner 1848-49-es korszakos kezdőlépését bemutató szál. Ő alakította át az oktatást a német Herbart-i modern pedagógia módszertan tudományos szellemében. Ennek egyik empirikus-pszichológiai újítása volt a geometria és a trigonometria térbeli láttatása a rajz és az ábrázoló geometria komplex szemléletével. A korabeli fantasztikus tankönyvábrákkal a tárlat párhuzamba állítja a művészet geometrikus formakeresését. Kiemeli Robert Zimmermann filozófus-tanár szerepét is, aki Bolzano matematikai szemléletével átjárót kínált a ma újra előtérbe került modern képteóriák, a zenei, illetve a szín- és formaelméletek felé. A falszövegek és katalógus tanulmányai arra is kitérnek, hogy Eötvös és Trefort 30 évvel később hasonló, még átfogóbb metodikát vezettek be a magyar oktatáspolitikában.
A tárlat Adolf Hölzeltől Bohumil Kubištán át rövid párizsi kitérővel jut el a cseh kubista építészetig: Pavel Janákhoz, Josef Chocholhoz, Josef Gočar homlokzataihoz és Vlastislav Hofman futurisztikus-geometrikus bútorcsaládjaihoz. Külön termet kapnak a geometrikus-költői kísérleti játékok vagy Koloman Moser formakereső kerámia dísztárgyai. A tárlat szenzációi a cseh kubizmus nagy festőjének, a sokáig francia környezetben alkotó František Kupkának művei, ahogyan a Picassóval párhuzamba állított Emil Filla vásznai és plasztikái, vagy Otto Gutfreund szobrai is. Picasso a címből (ki tudja, miért) kimaradt magyar mestereket helyettesíti. Pedig jó néhány korszakos jelentőségű magyar alkotó – Bortnyik Sándor, Csáky József, Ébneth Lajos, Huszár Vilmos, Moiret Ödön, Tihanyi Lajos, Uitz Béla és az építész Weininger Andor – fontos vonulat a kurátori koncepcióban. Kassák, Beöthy, Moholy-Nagy vagy Péri László pedig főművekkel vannak jelen a közép-európai közös vizuális formanyelv alapszótárában, amit Passuth Krisztina katalógustanulmánya is elhelyez ebben a nagyszabású műtörténeti tárhelyben. A kiállításon felvonultatott 280 műtárgynak mindenesetre az egyötöde magyar művész alkotása.

Josiach McElheny Ornamentika-múzeuma, MAK, 2016. április 24. – 2017. február 4.

A MAK kiállítás-színpada az ornamentika pszichológiai gyökereit kutatva egybeolvasható a fenti tudományos elemzésen alapuló mustrával. Az installáció egy üvegpavilonra felvitt ornamentika-színpad az emeleti látványtárban felépítve, ahová teátrális függőlépcső vezet. Körben a bécsi ornamens-művészet 1910-es évek iparművészetének állandó tárlata: Klimt Palais Stoclet étkezőszalonjába tervezett frízének pannói, Carlott Czeschka Trisztán és Izolda kosztümtervei, Leopold Forstner (80 év múlva kivitelezett) Koszorús táncosnő mozaikterve vagy Margaret Macdonaldnak Mackintosh híres Glasgow – pár éve leégett – iskolájába tervezett gipsz-üveg berakású fala – 1:1-es modellben. A New Yorkban élő Joshiah McElheny, aki az üveg és más médiumok kombinációját kutatja, újraértelmezi a bécsi történeti-modern design nyelvezetét. „Múzeum a múzeumban” formában aktualizálja a művészet és a pszichológia egykori kontextusát. John Vinci chicagói építésszel épített tere, annak arányai Josef Hoffmannak a párizsi 1925-ös Exposition internationale des Arts décoratifs et industriels modernes kiállításra tervezett osztrák pavilonjára emlékeztetnek. Hoffmann anno saját Gesamtkunstwerk ideálját építette meg, és ezzel szembehelyezkedett az 1900-as Bécs esztétikai vitájában a többi építész funkcionális designt célzó alapvetésével.
A hagyományos szitanyomással készült finom fekete dessin Koloman Moser ornamentika-tanulmányaira hajaz, melyek a Die Quelle Flächenschmuck kötetében (1902) jelentek meg. Az 1920-as évek avantgárdja számára az üvegstruktúrák költői mulandóságot, kristályformákon alapuló, utópikus jövőmodelleket inspiráltak. A tárlat címe Paul Scheerbart ornamentika-múzeumot vizionáló esszéjére utal, amit a Der Gegenwart folyóirat közölt (Berlin, 1911). Az egykori projektre minden bizonnyal hatással volt Loos, Hoffmann, Moser és Alois Riegl műtörténész heves párbeszéde az ornamentikáról.
McElheny a modern pszichológia, Sigmund Freud és mások felé is kapcsolatot épít, hivatkozik az antik és a 19. századi karakterológiákra, amelyeket már többször is próbáltak direkt módon a mintázatoknak megfeleltetni. E sejtéseket jeleníti meg most a kiállítás terében több performansz keretében Susanne Sachsse színésznő. Jelmeze Emilie L. Flöge 1908-ban tervezett munkájának utánérzése. A művésznő pavilonba vezeti a látogatókat és elmeséli, elmozogja az egyes minták rejtett, tudatalatti jelentését. A performatív megközelítésben McElheny elvi koncepciója a testtel, a tárgyakkal, vagy az érzéki tapasztalatokkal való interakcióról igen dinamikusan kel életre. Feltámad a századforduló misztikus tétele: a fizikai érzékelés elbeszélésként interpretálható.
A Wiener Moderne ornamentikája, mely a felületek és a médiumok minden formáját ellepte – papírt, textilt, ékszert, bútort, falakat és építészeti elemeket, és pl. Klimt festményeit – képpel írta le társadalmának pszichológiáját, és erős hatással volt az ilyen, szinte pszichedelikus terekben mozgó emberek lelkiállapotára. Pavilon és színész ezt idézi fel az előadásokban.

(A MAK kiállítás recenziójánál Beliczay Zsuzsa fordítására támaszkodtam – Sz. Gy.)