• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az Építészet Világnapja az Építészek Házában 2013

    2013. október 7.

    Október első hétfője hagyományosan az építészetről szól világszerte. Az UIA, a nemzetközi építész szövetség erre a napra hirdette meg a szakma világnapját. A Magyar Építőművészek Szövetségének rendezésében idén is számos programmal ünnepelhettük meg az Építészet Világnapját. Az utcán a Hello Wood csoport installációja, az Építészek Házában és annak udvarán kiállítás megnyitók, díjátadók és előadások követték egymást, az ünnepi hangulathoz illő bárral. Végül a napot emlékkoncert zárta a nyáron elhunyt Halmos Béla építész, zenészre emlékezve.
    Az előző évek tradícióit folytatva ezen a napon nyílt meg a Visegrádi Négyek családi házai kiállítás a szövetség székházának udvarán, az Ötpacsirta utcában. A Kós Károly teremben került sor az Év Háza Díj, illetve a MÉK-MÉSZ Diplomadíjak átadására. Az Év Háza Díj idei pályázata a Belügyminisztérium Főépítészi Irodája mellett a Magyar Művészeti Akadémia, a Magyar Építőművészek Szövetsége és a Magyar Építész Kamara védnökségével került kiírása, amelyre a rendelkezésre álló rövid idő alatt 32 pályamű érkezett. Ahogyan eddig is, a pályázaton való részvétel a Magyar Építőművészek Szövetsége jóvoltából a Visegrádi Négyek családi házai kiállításon szereplés lehetőségét is biztosította, amely az építészek számára külföldi bemutatkozási lehetőséget nyújt.
    Az elmúlt évek gyakorlata szerint a V4-ek családi házai kiállítás 10 magyar résztvevőjét az Év Háza pályázat zsűrije választja ki. Ez volt a második olyan év, amikor a zsűri az első körben a pályázatra beérkezett épületek közül, második kör meghirdetése nélkül ezt meg tudta tenni. Ez utóbbi tény is a pályázatok színvonalát bizonyítja. A zsűrizés során főleg arról folyt eszmecsere, hogy melyik 10 épület képviselheti átfogó módon a sokszínű magyar építészetet.
    A díjátadókat követően a Hello Wood installációk (Asztal, Body Bar, Poliphony) között annak programjával ismerkedhetett meg részletesebben az esemény nagyszámú látogatója, a Kós Károly teremben Nyáry Erika pedig a kortárs spanyol borászatok kortárs építészetéről tartott előadást. Az Építészet Világnapja a Norman Foster által tervezett Ribera del Duelo pincészet boraival zárult.

    Év Háza díj 2013
    H ház, Sóskút, építész: Dévényi Tamás

    H ház, Sóskút, építész: Dévényi Tamás, fotó: Bujnovszky Tamás

    H ház, Sóskút, építész: Dévényi Tamás, fotó: Bujnovszky Tamás

    MÉSZ különdíj
    Weekend-ház, Kővágószőlős, építészek: Borsos Ágnes, Bachman Zoltán

    Weekend-ház, Kővágószőlős, építészek: Borsos Ágnes, Bachmann Zoltán

    Weekend-ház, Kővágószőlős, építészek: Borsos Ágnes, Bachmann Zoltán

    MÉK különdíj
    Nyaraló, Szigliget, építészek: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva. Móser Balázs

    Nyaraló, Szigliget, építészek: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, fotó: Bujnovszky Tamás

    Nyaraló, Szigliget, építészek: Bulcsu Tamás, Fortvingler Éva, Móser Balázs, fotó: Bujnovszky Tamás

    Dicsérő oklevél
    Családi ház, Csobánka, építész: Börzsei Tamás
    Családi ház, Budapest, építészek: Kalmár László, Zsuffa Zsolt, Rose Balázs
    Nyaraló, Pécsely, építészek: Kovács Zsolt György, Beránková Jana, Kovács Dávid

    MÉK-MÉSZ Diplomadíj 2013

    Építészet: Kokas Balázs, Szödényi Katinka, Loránt Zsófia, Losonczi Júlia, Pintér Norbert
    Építészet különdíj: Varga Panna és Sághegyi Éva
    Építészet dicséret: Varga Noémi, Kiss András
    Településtervezés: Borsó Rita
    Belsőépítészet: Hargitay Zsófia
    Tájépítészet: Csizmadia Dóra, Mészáros Szilvia