• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Az Építészeti Múzeumra kiírt nemzetközi tervpályázat második fordulója

    Az MMA június 29-i részvételi határidővel hirdette meg kétszakaszos, meghívásos, a részvételi szakaszban bármely – a referencia követelményeknek megfelelő – hazai és külföldi építésziroda számára nyitott, a pályázati szakaszban kétfordulós építészeti tervpályázatát a MÉM MDK új épületegyüttesének tervezésére. A helyszín a budapesti Városligeti fasor 9-13. A pályázat díjazására bruttó 45 millió forint áll rendelkezésre.

    A MÉM MDK 2017-ben jött létre az MMA fenntartásában. Az MMA feladata az intézmény új, állandó otthonának létrehozása az egykori BM Központi Kórház területén, a felújított és ma már az intézmény kiállítóhelyeként használt Walter Rózsi-villa szomszédságában.
    A tervpályázat fő feladata az új főépület megtervezése, a meglévő, egykori Grünwald- és Herczel-szanatóriumok integrálásával. A korábbi, eredménytelenül zárult tervpályázatot követően a pályázatot előkészítő bizottság újratervezte az intézmény, a majdani Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezési programját és a pályázati eljárást is. Ennek eredménye a jelenlegi, kétszakaszos, kétfordulós tervpályázat.

    A kiíró szerint a racionalizált építészeti program olyan kompakt, világszínvonalú építészeti beruházást tesz lehetővé, amely szem előtt tartja a fenntarthatóság és a működtethetőség követelményeit is.

    A kétfordulós pályázati szakasz 2023 őszén zajlik majd, az eredményhirdetés 2023. december első felében várható.

    A pályázati szakaszba bejutott pályázók:

    DVM Group Korlátolt Felelősségű Társaság

    PLANT-ATELIER PETERKIS Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság

    Deichler Jakab Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság – FEJÉRDY és BARTÓK Építészeti Korlátolt Felelősségű Társaság

    M-TEAMPANNON Építészmérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság

    Tér és Forma Szeged Építéstervező Korlátolt Felelősségű Társaság – BIVAK stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság

    NAPUR ARCHITECT Építészeti Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

    “PARALEL” Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság – ALFATERV-2000 Építőipari, Tervező és Fővállalkozó Korlátolt Felelősségű Társaság

    Minusplus Generáltervező Korlátolt Felelősségű Társaság

    ARCHI.DOC Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság

    SÁROS és Társa Építésziroda Betéti Társaság – AFK-ARCH Korlátolt Felelősségű Társaság

    Vikár és Lukács Építész Stúdió Kft.

    PÉTERFFY + DŐRY architects Korlátolt Felelősségű Társaság

    Karácsony Tamás – Szabó Péter

    Klobusovszki Építészet Korlátolt Felelősségű Társaság

    P8 MŰHELY Korlátolt Felelősségű Társaság

    LAB5 Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság

    ARCHI-KON Építészeti Tervező-Szervező Kft.

    Balázs Anna – Balázs Tibor – Karlovecz Ádám Molnár Zsanett Nagy Júlia Novák-Mester Petra Suri Bálint

    Gipsz-Lak Építésziroda Korlátolt Felelősségű Társaság – Ónodi Szabó Lajos

    HADAS ÉPÍTÉSZ Mérnöki Művészeti Korlátolt Felelősségű Társaság

    BÁNÁTI + HARTVIG Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

    BACHMAN & BACHMANN ÉPÍTÉSZ IRODA KORLÁTOLT FELELŐSSÉGŰ TÁRSASÁG – AU.ROOM ÉPÍTÉSZ MŰHELY Korlátolt Felelősségű Társaság

    CAN Architects Studio Építész Iroda Korlátolt Felelősségű Társaság

    VADÁSZ és TÁRSAI Építőművész Korlátolt Felelősségű Társaság

    “3h építésziroda” Építészeti, Kutató, Fejlesztő és Tervező Korlátolt Felelősségű Társaság

    Studio Seilern Architects Limited

    DMB Műterem Korlátolt Felelősségű Társaság

    Paulinyi & Partners Zártkörűen Működő Részvénytársaság

    Value 4 Real Projektmenedzsment és Mérnöki Korlátolt Felelősségű Társaság

    4D Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság

    CÉH Tervező, Beruházó és Fejlesztő zártkörűen működő Részvénytársaság

    ARCH-STUDIO Tervező, Szervező, Szolgáltató Kft.

    Robert Gutowski Architects Korlátolt Felelősségű Társaság

    AVANT-GARDE ÉPÍTÉSZ STÚDIÓ Korlátolt Felelősségű Társaság

    KVADRUM Építész Kft. – Pásztor Péter

    MONOSTUDIO Építész Korlátolt Felelősségű Társaság

    Bodonyi Csaba

    BORD Építész Stúdió Korlátolt Felelősségű Társaság

    EKHO ÉPÍTÉSZ MŰTEREM Kereskedelmi és Szolgáltató Korlátolt Felelősségű Társaság