• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Komjáthy Attila emlékére (1944-2019)

    Szöveg: Götz Eszter

    2019. április 5-én hajnalban elhunyt dr. Komjáthy Attila Lechner Ödön-díjas és Podmaniczky-díjas építész. Nem csupán egy értő, remek szakember távozott vele, de a kortárs magyar építészet különleges, egyedi és pótolhatatlan alakja.
    Két évtizedet töltött tervezőként az Országos Műemléki Felügyelőségnél, ahol később műteremvezető, osztályvezető, majd igazgatóhelyettes lett. Nem lehetett nem észrevenni, nem figyelni rá: erőteljes egyénisége megosztotta a környezetében lévőket, de azt mindenki tudta, hogy határozottsága, irányító karaktere mindig az ügy érdekét szolgálja. A vidéki műemlékek helyreállításának specialistája volt, számos templom, népi építészeti örökség köszönheti neki a megújulását. 1987-től az általa alapított Mérték Stúdiót vezette, sok tehetséges kolléga – köztük egykori tanítványai – került ki mellőle a szakma élvonalába. Piacvezető iroda lett a műemlék-helyreállítások területén, csúcsminőségű munkák sora kötődik a cég nevéhez, köztük a Klotild palota és az Ybl-palota rekonstrukciója, vagy a budai Duna-parton álló Art ‘Otel.
    Munkássága, jelenléte azonban messze túlment a tervezői tevékenységén. Közösségteremtő ereje, összefogó és csapatot generáló személyisége minden mozdulatában ott volt. Életre hívta a Honi Művészetért Alapítványt, amely nem csupán az alapító okiratba foglalta bele, hogy a hazai művészeti élet, a tehetséges alkotók, valamint a magyar építészeti kultúra fejlesztését, értékvédő és értékmegőrző tevékenységeket támogatja. 2010-ben az Alapítvány keretén belül a hazai építészetben meglepő kezdeményezést tett: megalapította az Ezüst Ácsceruza díjat, amellyel évente egy alkalommal az építészeti média szereplőit, a minőségi építészeti újságírást jutalmazta. A díj az azóta eltelt 8 év alatt a kortárs magyar építészet egyik fontos tényezője lett, azáltal, hogy felhívta a figyelmet a szakszerű, értő sajtómunkára, amelyik támogatja, népszerűsíti a hazai építészetet. A díj átadását kedves gesztussal az építőmesterek, építészek védőszentje, Szent Borbála napjához kötötte.
    E sorok írója 2015 decembere óta a könyvespolcán dédelget egy Ezüst Ácsceruzát. Büszke arra, hogy olyan pályatársakkal együtt lehet a díj kitüntetettje, mint Vargha Mihály, Gerle János, Vámos Dominika, Pásztor Erika Katalina – akik már csak a hiányukkal vannak jelen –, vagy Bojár Iván András, Máté Klára, Somogyi Krisztina, Szegő György, Torma Tamás és még sokan. És a plakett mellett elevenen őrzi magában azt a pillanatot, amikor a díj ötletgazdája, Komjáthy Attila – kerekesszékben ülve, széles mosollyal az arcán – megszorította a kezét. Az a mosoly nem a személynek szólt, hanem annak a biztos tudatnak, hogy a díj gazdagítja a kortárs magyar építészet. Számára ez volt a legfontosabb.