• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Értékpárok – Dizájn más szemmel

    A Holdudvar nyári dizájnszakmai előadás- és beszélgetéssorozata
    2013. június 4. 19.00

    Két meghatározó fogalom, négy kiváló designer egy két órás esti program keretében a Margitsziget fái alatt. Ezt kínálja a Holdudvar június 4-én debütáló programsorozata, az Értékpárok – Dizájn más szemmel, Kovács Dániel művészettörténész és Batta Barnabás kommunikációs szakember, trendkutató szervezésében. Az első alkalommal a „Szép és szokatlan” fogalompárja köré épülnek fel a 10-15 perces előadások, valamint a beszélgetés a designerszakma négy kiváló képviselőjével.

    Az Értékpárok – Dizájn más szemmel célja, hogy közelebb hozza a designerek sokszor távolinak, elvontnak tűnő világát a hétköznapokhoz. Ehhez olyan, mindannyiunk számára jelentős fogalompárokat hívunk segítségül, amelyek segíthetnek tájékozódni a kreatív tervezés és ipar világában járatlanabbak számára. A program természetesen a szakmabeliek számára is tartogat újdonságokat, hiszen élvonalbeli kollégáikat ismerhetik meg újszerű, szubjektív, talán eddig rejtett aspektusokból.

    Ehhez a program szakmai résztvevői négy rövid előadással készülnek, saját munkásságukon keresztül adva új szempontokat ahhoz, hogy a hallgatók önálló gondolatokat és kritikát fogalmazzon meg saját környezetében található vizuális jelenségekkel kapcsolatban. A „gyorstalpaló designkurzus” egy órás, kötetlen, moderált beszélgetéssel folytatódik, amelybe a közönség is bekapcsolódhat. Mindehhez a kellemes légkört a Holdudvar vendéglő és szórakozóhely biztosítja.

    Az első, június 4-ei alkalom meghívott előadói és vendégei: Benedek Zsanett és Lakos Dániel, a Tervhivatal építész-designerei; Lőrincz Réka ékszertervező; Salát Zalán Péter tervezőgrafikus, a MúzeumCafé folyóirat művészeti vezetője; valamint Vágó Réka cipőtervező. A beszélgetést Batta Barnabás moderálja majd.