A Jabornegg & Pálffy építésziroda kiállítása
Altenburg apátság, Ausztria, 2017. 05. 01. – 2017. 10. 26.

Szöveg: Götz Eszter

Az osztrák Christian Jabornegg és a magyar származású András Pálffy építészek bécsi székhelyű stúdiója különleges kiállítással lepte meg a kortárs építészetre figyelő közönséget: az alsó-ausztriai Altenburg apátságban rendeztek kiállítást az utóbbi 25 évben készült munkáikból.

Altenburg szinte felkínálkozik a historikus környezet és a kortárs építészet találkozóhelyéül. Az 1144-ben alapított bencés kolostor évszázadokig virágzó központ volt, a harmincéves háborúban lerombolták, majd barokk stílusban újjáépítették. A 19. század végén neoromán ízlés szerint épült át, és ma, változatlan funkcióval, egyike Ausztria igen kevés működő rendházainak. A közép-európai történelem és művészet szinte minden nagyobb korszaka rajta hagyta a nyomát.
Az 1992 óta működő Jabornegg & Pálffy építésziroda munkái között rendszeresen szerepelnek műemléki rekonstrukciók, a tárlat gerincét az e feladatokhoz kapcsolódó makettek adják. Egyik nagy, sok éven át tartó, több fázisban megvalósított munkájuk éppen az Altenburg apátságban a középkorból maradt épületrészek feltárása és múzeumként való belefoglalása a barokk szerkezetbe, de ezen túl összesen 41 maketten mutatják be azt a széles spektrumot, amelyet tervezői gyakorlatuk az elmúlt negyedszázad alatt átfogott. A legfrissebb itt prezentált munka az osztrák Parlament éppen most folyó átalakítása (a terveket lásd MÉ 2014/9), ezt is látványos modellek jelenítik meg, melyeken a laikusok számára is könnyen végigkövethetők az építés egyes fázisai: a lencse formájú üvegkupola és a fenntartható energiával ellátott ülésterem kialakítása, az egész épület kortárs újragondolása és kibővítése.
De nem csupán műemléki terek újrafogalmazását látjuk a kiállításon. A legkülönfélébb funkciójú épületek térbeli makettjei ebben a történeti környezetben izgalmas, gondolati szinten közös nevezőre jutnak: az építészeti alkotás itt a viszonyítás, a folyamatokhoz való alkalmazkodás művészetének produktumává lesz, egyfajta kutatási folyamat végeredménye, amely a kultúrát, a formák történetét, a közösségek igényeit és a kor elvárásait ötvözi egy-egy épületben. A kiállítás pusztán azzal, hogy a középkori miliőben egymás mellé helyezi a különböző korok építményeinek mai átfogalmazását, magát az építészetet mint kulturális folyamatot jeleníti meg. Figyelemre méltó állítás ez ma, ritka egyáltalán a folyamatban, nagyobb összefüggésekben való építészeti gondolkodás, a tér felfogása a kultúra működésének terepeként. A kiállítás pusztán a látvány erejével veti föl új és régi folytonosságát. Ettől válik egy építésziroda retrospektív tárlatán messze túllépve, a címben megfogalmazott retro-perspektívává, az előre és hátra egyforma figyelemmel néző építészeti magatartás hírnökévé.