Szakál Ernő (1913-2002) szobrász, restaurátor emlékkiállítása
HAP Galéria, 2008. december 2. – 2009. január 30.

Szöveg: Timon Kálmán

Visegrádi Anjou-kori falikút felmérési rajza, 1962-1966 „D” réteg

A HAP Galériában megnyílt emlékkiállítás zenei csemegével kezdődött: Győri István lanton Bakfark Bálint műveket játszott. A vendégek között ott volt Szakál Ernő unokája, Maléter-Keszei Mónika, illetve Szakál Ernő tanítványa, Faragó János, a hagyaték gondozója. A kiállítást Dávid Ferenc művészettörténész nyitotta meg, beszédében Szakál kiemelkedő restaurátori munkásságát elemezte és a magyar műemlékvédelem 200 éve legnagyobb alakjának nevezte, aki hallatlan türelemmel és a megtalált kövek iránti beleérzéssel, rendkívüli szakértelemmel tudta az építészeti-szobrászati részleteket, erkélyeket, kutakat összeállítani, vagy egy románkori kapu alakját a töredékekből visszaszerkeszteni.
Szakál Ernő 1913-ban Sopronban született, 1927-1933 között kőfaragó inas, majd segéd volt, 1933-1939-ben elvégezte az Iparművészeti Iskolát. 1940-ig a Magyar Akadémia ösztöndíjasaként egy évet Rómában töltött, majd a Magyar Képzőművészeti Főiskolán tanult tovább, mestere Simay Imre volt. 1942-től 1950-ig Sopronban szobrászként dolgozott. A városnak több fontos megbízást teljesített, ezért szobrász műtermet építettek neki. 1947-től 1973-ig a magyar műemlékvédelem szolgálatában állt, Lux Kálmánnal, Dercsényi Dezsővel és Gerő Lászlóval működött együtt. 1970-ben a Magyar Képzőművészeti Főiskolán megszervezte a szobrász-restaurátor képzést. 1970-től az MTA Műemlékvédelmi Bizottságnak is tagja volt, számos kitüntetést kapott.
Műemlékvédelmi tevékenységét a soproni templomok helyreállításával kezdte. 26 év alatt több mint 90 restaurátori feladatot hajtott végre. Legfontosabb munkája 1956-tól egy évtizeden át a visegrádi Anjou-kori kutak valóságba visszaálmodása volt, a feltalált rengeteg apróbb-nagyobb kőfragmentum alapján. Ezt a műemléki helyreállítást nemzetközileg is olyan jelentősnek értékelték, hogy a kutakról a Magyar Posta 1975-ben négy bélyegből álló sorozatot adott ki. Másik számottevő munkája 1964-1971 között a siklósi vár gótikus zárterkélyének helyreállítása és kivitelezése. Az ország szinte minden részén végzett helyreállítási feladatokat Tihanytól Székesfehérváron, Pápócon és Litéren át egészen Csempeszkopácsig. Utolsó nagy munkája a Zolnay László régész által fellelt budavári gótikus szobrok restaurálása volt 1974-1976 között.
Köztéri alkotásai közül meg kell említeni Liszt Ferenc soproni emléktábláját, ennek bronzba öntését még főiskolásként pályázaton nyerte. Lakner Kristófról kőbe faragott nagyméretű domborművét a Winkler Oszkár által tervezett lakóház falán helyezték el. Szobrászi munkásságának főműveként tartják számon. A sopronhorpácsi templomba készített Keresztút darabjait kőből alkotta meg. A négyzetes formájú stációképeknél higgadt szerkesztési elveket követett. A sopronhorpácsi templom mellékoltárát szintén az 1960-as években faragta ki Péter és Pál apostolok vértanúságának 900. évfordulójára. A hármas kompozíció középen Szűz Mária áll, mosolygós falusi leányzó képében. A Megváltó szobra a soproni Szent Mihály temetőben egy oszlop tetején égre néző, expresszív alak. Kései éveit könyve megírásával töltötte. A kötet Kőfaragók műhelytitkai címen halála után öt évvel, 2007-ben jelent meg, unokája ösztönzésére, a Magyar Kőszövetség kiadásában.