• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Templomaink tegnap és ma

    Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
    2014. december 4. – 2015. február 8.

    templomaink_kiallitas

    A kiállítás Győr-Moson-Sopron megyében követi végig a 20. és a 21. századi templomépítészet történetét. A megyehatáron belül nem csak a jól ismert épületeket, hanem szinte az összes, a korszakban létrejött templomot bemutatjuk. A tárlat ugyanakkor túlmutat a szűkebb régió határain; az európai folyamatok tükrében megjelenő negyvenöt alkotáson keresztül a korszak hazai történései is kirajzolódnak.

    A fényképes bemutatást tervek és leírások egészítik ki. Fontos szempont a liturgia, mint funkció fejlődése és szerepe az egyes időszakokban. A II. világháborút közvetlenül megelőző, kiemelt időszakból bemutatjuk három tervpályázat eredeti anyagát. Készült két interjú, amelyekben egy építész (Czigány Tamás) és egy teológus (Fehérváry Jákó) szólal meg. Az épületek használat közbeni életéhez egy kisfilm visz közelebb. Az újabb alkotásoknál a tervek mellett az építészek személyes gondolatait is olvashatjuk.A tárlat célja, hogy a példák e sokrétű, a különböző felekezeteket is egymás mellé állító feldolgozásával hozzájáruljon a forma és a funkció, a megbízó és az építész, a falusi és a városi környezet, az egyes felekezetek és a közösségek különböző viszonyainak értelmezéséhez templomépítészetünkben.

    A szakmai kamarák alapvető feladata az érdekképviselet, a kamarai tagok és a külvilág közti kapcsolat biztosítása, legyen az jogalkotó, vagy felhasználó.
    Az Építész Kamara célja ennél több, mivel felvállalja azt a feladatot is, hogy képviselje az építészeti minőséget, bemutassa az épített környezet értékeit.
    Hinni valamiben, hinni egy feljebb valóban, hinni a megfoghatatlanban az ember legszemélyesebb, legmagasztosabb ügye.

    Az építész legnemesebb feladata ezt a folyamatot kiszolgálni, megteremteni azt a teret, ahol az embernek lehetősége van megélni ezt a csodát. Ugyanakkor az a közösség amely templomot épít, a legnagyobbat, legtöbb erőfeszítést igénylőt teszi önmagáért. Erről szólnak a templomok, ezért a legnagyobb kihívás egy építész számára a templom tervezése. Ez a feladat messze túlmutat egy épület tervezésén, hiszen az alkotás sokkal több, mint épület.

    Jelen kiállítással a Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara ezt a csodát kívánja bemutatni, azt a csodát, hogy a közelmúlt építészei hogyan tudták létrehozni azokat a szakrális tereket, ahol a halandó ember találkozhat azzal akiben, amiben hisz.

    Köszöntőt mond: Tutervai Mátyás – Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara Elnöke
    A kiállítást megnyitja: Golda János – Ybl-díjas építész

    Megnyitó: 2014. december 4. 18:00 órakor
    Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum
    Magyar Ispita kiállítótere
    9022 Győr, Nefelejcs köz 3.