• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Egymás mellett

    Monastery Hotel, Budapest

    Építész: Németh Tamás
    Szöveg: Götz Eszter
    Fotók: Korecz Márk, Boldog Attila © Monastery Hotel

    Buda egyik legszebb fekvésű utcáját Fő utcának hívják, holott a szerepe már régóta igen szerény, nagyjából kimerül a Batthyány tértől a Lánchíd felé vezető autóforgalom lebonyolításában. Néhány éve a Corvin tér, majd tavaly a Budai Vigadó impozáns megújításával azonban kezdett magára találni. Most a kapucinus barátok rendházának két szárnya kelt új életre, egy szolid, de hangulatos butikhotel képében.
    A telek több mint 600 éves története nem kevés fordulatot ért meg. Már a 14. században templom állt itt, a török időkben átalakítva, kibővítve Tojgun pasa dzsámijaként használták, oldalában egy török fürdővel. Buda visszafoglalása után a jezsuiták, majd 1693-tól a ferencesekből kivált, 1528 óta rendként működő kapucinusok birtokába került, a fürdőből katonai kórház lett. 1717-re készült el a kolostor, majd hatvan évvel később, Nepauer Máté építőmester irányítása alatt a templommal együtt barokk stílusban alakították át. Az 1848-as szabadságharc idején porig égett mindkét épület, újjáépítését a pesti Vigadó tervezője, Feszl Frigyes tervezte, a kor divatos romantikus ízlése szerint aktualizálva a historikus jelleget. A második világháborút szerencsésen túlélte az együttes, sőt az államosítást is: iskola lett belőle, egészen 2010-ig ezt a funkciót látta el. A rendház egy részében ma újra a kapucinus rend működik, de már alig tucatnyi szerzetes él itt csöndes elvonultságban.
    A tekintélyes méretű, T alaprajzú épület nagy része üresen állt. Ezt bérelte ki hosszú távra egy hazai tulajdonú szállodacég, és 2019 nyarán 47 szobás butikhotelt nyitott az épület déli és keleti szárnyaiban.

    Építészek: Németh Tamás, Debreczeni Árpád – Kima Studio
    Építész munkatárs: Vaits Zoltán
    Művészettörténész: Horogszegi Tamás
    Tartószerkezet: Stágel László
    Épületvillamosság: Petkovics János
    Épületgépészet: Mészáros Olivér
    Kerttervezés: Gyüre Borbála
    Tűzvédelem: Decsi György
    Építtető: Kapu Váralja Kft.