Közösségi épület, Pasarét Építész: Sajtos Gábor Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Hlinka Zsolt A 2020–2021 között épített Pasaréti Közösségi Ház lelki alapját a Gaudium et Spes néhány mondata adja meg, fizikai alapját pedig a ferences rendház felújítása, átépítése, feladatainak átgondolása, „kiszervezése”. A régi rendház ugyanis már olyan sok funkciót látott el, hogy egyrészt azok minőségét veszélyeztette, […]
Míves high-tech
Hungexpo F1 fogadóépület Építészek: Dóczé Péter, Magyar Mária Szöveg: Debreczeni Péter Fotók: Palkó György A Hungexpón 2019 és 2021 között jelentős fejlesztések történtek a meglévő kiállítási csarnokok felújításával, új kongresszusi központ és pavilonok építésével. A modernizáció fontos része volt a kiállítási épületek összekötése, egy új arculati és látogatóvezetési rendszer létrehozása, amelynek központi eleme az F1 […]
Üveg organizmus Budapest szívében
Szervita Square Building Építészek: Fekete Antal, Gellár László Szöveg: Mizsei Anett Fotók: Hlinka Zsolt Szerkesztését, működését és külső térkapcsolatait tekintve a Szervita Square épületére organikus képződményként is tekinthetünk. Az épület szervesen kapcsolódik a szomszédjához, a környező utcákhoz és egyféle természetes mértéktartással nem nő túl saját határain. A kialakult városszövet keretein belül az ezredfordulóra alig-alig akadt […]
Varázslatos átlényegülés
A Bánáti + Hartvig Építész Iroda új székhelye Építészek: Bánáti Béla, Hartvig Lajos Szöveg: Tatai Mária Fotók: Bujnovszky Tamás Különleges épületet mentett meg a Bánáti + Hartvig Építész Iroda, amikor a budai Fehérvári úti valaha volt Alba Regia vendéglőt alakította át saját székházának. A meglévő ház tömegét és arányait, valamint a jellegzetes külső lépcsőt megőrizték […]
Tartalmas egyszerűség
Családi ház, Göd Építészek: Klobusovszki Péter, Rose Balázs Szöveg: Somogyi Krisztina Fotók: Danyi Balázs A gödi családi ház építészeti megoldásai lényegi módon kapcsolódnak ahhoz, ahogyan a megbízók gondolkodnak a helyről és családjuk működéséről. Ez a hozzáállás is matéria, épp úgy alakítója az épületnek, mint a helyszínen lévő régi ház, a választott homlokzati anyagok vagy a […]
A Hauszmann-örökség életre kel
Az újraépített Szent István terem a Budavári Palotában Helyreállítás: Angyal Tibor Szöveg: Baliga Kornél Fotók: Várkapitányság Már az 1867-es koronázáskor bebizonyosodott, hogy a Márai Terézia-korabeli palota szűkös az udvartartás igényeinek kiszolgálására. Ezért 1885-ben határozat született a Palota bővítéséről. A tervezésre Ybl Miklóst kérték fel, aki terveiben a Krisztinaváros felé való bővítést javasolta, de ez a […]
A Künstlerhaus megújítása
Albertina Modern, Bécs Építész: August Weber (1868) Restaurátor: Thomas Mahr (2021) Szöveg: Szegő György Fotók: Albertina, Szegő Hanna A 19. századi Monarchiában a bécsi városfejlődés és a vizuális művészetek egymást építve, a gazdasági ugrás állapotjelzőiként virágoztak. A képzőművészek társadalmi rangja a nemességével vetekedett. Egyesületüknek Ferenc József a városfal bontásakor felszabaduló főhelyen, a Karlskirche terén biztosított […]
Régi-új ismerős
Esterházy-kastély felújítása, Fertőd Építészek: Csillag Katalin, Gunther Zsolt Szöveg: Kiss Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás A fertődi Esterházy-kastély fogalma, Esterházy „Fényes” Miklós 1770-es évekre felépült, hatalmas kiterjedésű barokk-rokokó épületegyüttese a közelmúltban számos felújításon esett át. Régóta nem titkolt cél, hogy a történelmi falak között – az Eszterháza Központ vezetése alatt – egy Magyarországon kiemelkedő kulturális és […]
Dámák a pesti Duna-parton
Matild palota felújítása, Budapest Építészek: Puhl Antal, Dajka Péter Szöveg: Ulrich Tamás Fotók: Bujnovszky Tamás Történetük több mint 120 éves, de mostanra már mindketten levetették a 20. század hosszú, eseménydús évei alatt szürkés-feketévé, porossá vált köntösüket, és újra eredeti szépségükben pompáznak a Klotild paloták, avagy a pestiek szerint a Klotild és a Matild palota. Matild, […]
A szecessziós vigadó öröksége
Tóth József Színház, Szentes Építészek: Komor Marcell (1896), Szabó János (2021) Szöveg: Baldavári Eszter Fotók: Nyirkos Zsófia Az 1901-ben átadott, de az 1990-es évekre igen leromlott állapotú épület tizenhárom évnyi, kitartással és több ütemben megvalósult felújítás után, idén szeptemberben újra megnyitotta kapuit. A vigadó két ütemben épült, 1898. október 22-re elkészült a Kossuth Lajos utcai […]
Közös otthonunk
Gerecse Natúrpark Látogatóközpont, Péliföldszentkereszt Építész: Dankó Kristóf Szöveg: Dragon Zoltán Fotók: Dankó Kristóf A probléma nem mai: miként lehet egy terjedelmes, szavaiban és gondolataiban jelentős szöveget minél tökéletesebben, minél kevesebb hibával, minél több embernek átörökíteni? Erre ad lehetséges választ a péliföldszentkereszti búcsújáróhelyen létrejött Gerecse Natúrpark Látogatóközpont épülete és kiállítása. Az itteni búcsújáró- és zarándokhely nem […]
Kilátás, bor, kell ennél több?
Laury Borászat, Mindszentkálla Építész: Sajtos Gábor Szöveg: Szövényi Anna Fotók: Bujnovszky Tamás Mindszentkálla felé haladva, a főút melletti dombokon a szőlősorok közt egy-egy ház tűnik fel, fehér oromzatával, majd továbbhajtva elvész a hegy mögött. Amint letérünk a falu felé, a hegytetőn egy szürke sziklaszerű kontúr sejlik fel, nem a hegy oldalába illesztve, hanem a tetőn […]