• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Nemes egyszerűség

    A csomádi óvoda

    Építész: Kolossa József
    Szöveg: Bechtold Ágnes
    Fotó: Bujnovszky Tamás

    csomad1

    Valamivel több, mint 1000 lelkes, aprócska, de dinamikusan fejlődő település a Gödöllői-dombság lábánál, a fővárostól 15 km-re: Csomád. Itt épült meg az az óvoda, Kolossa József fiatal építész első igazán önálló műve, amelyik 2008 decemberében Pest megye Építészeti Nívódíjának második díját nyerte el.
    Az óvoda építési engedélyezési terveit korábban Pál László Csaba készítette el, de már a kitűzéskor kiderült, hogy a terv kivitelezhetetlen, mert figyelmen kívül hagyta a terepen található rézsűs letörést. Az a döntés született tehát, hogy az épületet – kontúrját és strukturális-funkcionális rendjét megtartva – odébb helyezik el a telken. A tervező lemondott továbbtervezési igényéről, így a folytatás lehetősége Kolossa József kezébe került. A szokásosnál több kötöttséggel, mert a kontúr és a funkcionális rend megtartása azt jelentette, hogy adottnak kellett tekinteni az L-alaprajzot, a foglalkoztató szobák méretét, az épületmagasságot és a tető hajlásszögét, egy az egyben átvenni az ebédlő és a konyha kialakítását. Mindennek ellenére jó megoldás született.
    Egyik nagy erénye, hogy a környezetéhez maximálisan alkalmazkodik. Nem hivalkodó, sőt megbújik az út mellett álló épületek sora mögött. Igazodik a település léptékéhez és karakteréhez. Egyszintes ház, anyaghasználata egyszerű, a népi építészet építőanyagaival harmonizál, modern kivitelben és technológiával. A környezetbe illeszkedés a tervezői elképzelés alapja volt: „A tervezés és a kivitelezés során is olyan megoldásokat kerestünk mind geometriában, mind anyaghasználatban, mind kompozícióban, amelyek a legjobban segítik az épület települési tájba való illesztését.”

    Építtető: Csomádi Önkormányzat Polgármesteri Hivatala
    Építtető képviselői: Klement János, Stipka István, Matejka Márton, Ladjánszki Pál
    Építész: Kolossa József DLA – Építész Műterem Kolossa Kft.
    Építész munkatársak: Kolossáné Bartha Katalin, ifj. Bőr István, Hovorka Norbert, Szabó Dávid
    Statika: Mózes László
    Gépészet: Misnyovszki Ferenc
    Villamosság: Misnyovszki István
    Kivitelezés: Matejka Pál – Csomádi Invest Kft.
    Téglaburkolatok: Cseh Dávid