• ремонты от компании StroySila
  • укладка тротуарной плитки
  • Ybl-díjasok

    Csernyánszky Gábor építész – Ybl díj 2009 

    Budapest XXI. Csepel, Rákóczi-tömb I/1 ütem

    1979-ben diplomázott a BME Építészmérnöki Kar Középülettervezési Tanszékén, Török Ferenc tanítványaként. Rimanóczy Jenő hívására került az Általános Épülettervező Vállalathoz (ÁÉTV), mely a 80-as években feltörekvő építészeti műhelynek számított. Az első öt évet Károlyi István műtermében töltötte, aki gyakorló városrendező is volt, és műtermében párhuzamosan futottak nagy városrendezési és építészeti projektek. Csernyánszky munkatárs volt a Káposztásmegyeri lakótelep I. díjas telepítési pályázatában, egy líbiai laktanya kiviteli tervében és más, hasonló jellegű munkákban.

    Ezek az évek a projektnagyságok és külön Károlyi munkamódszere miatt is kevés lehetőséget adtak az önálló megmérettetésre, amit – akkor – erősen hiányolt. Így az első évtől kezdve folyamatosan indult országos tervpályázatokon. 1980-85 között talán tíz pályázaton is részt vett az akkoriban kiírt városrehabilitációs pályázatok közül: mai városrendezési jártassága alapjait ekkor szerezte meg.

    1985–ben egy vállalaton belüli átszervezés során többedmagával (Ferkai Andrással, Makrai Sándorral, Posgay Eszterrel és másokkal) Pálfy Sándor akkor alakuló műtermébe kérte magát. Akkori céljuk az önállósodás deklarálása mellett egy műhelyszerű konstrukcióban való munka volt, nem függetlenül attól, hogy mindannyian azokban az években végezték a Mesteriskola különböző ciklusait. A műhely létezett, de munkák híján, a vállalat széthullásának időszakában, lényegében nyom nélkül maradt.

    1989-90-ben, az ÁÉTV megszűnését követően kétévnyi, nehezen viselt szabadúszás következett. Bedolgozott különböző tervezésekben, így rajzolója volt Turányi Gábor és Szalay Tihamér Asbóth utcai irodaházának, ő készítette Cságoly Ferenc Számadó utcai apartmanházának összes kiviteli tervét.

    1990-ben egyik alapítója volt az Építész Stúdiónak (társalapítók Cságoly Ferenc, Kolba Mihály, Makrai Sándor és  Pálfy Sándor), de néhány hónap után, a hierarchikus struktúrát ellenezve, kivált onnan. A Stúdióban eltöltött időszakra esik a Budapesti EXPO meghívásos tervpályázata (1990) és a Rácfürdő és Rudas Fürdő környékének rendezésére kiírt tervpályázat (1990), melyekben társszerző volt.

    1992-ben, közös tervpályázatok nyomán Karácsony Tamással, Sugár Péterrel és Szerényi Győzővel megalapították a Radius Építészműtermet, melyben jelenleg is dolgozik.

    Richter Rt. Farmakológia épület, homlokzatrekonstrukció (2009, Selényi Györggyel és Pásztor Ádámmal)

    Tanulmányok

    BME építészmérnöki diploma, 1979
    MÉSZ Mesteriskola VIII/A ciklus, 1985-86
    Építész vezető tervező, 1987
    MÉSZ rendes tagja 1987-től a Kamara megalakulásáig

    Kitüntetések

    Budapestért, 1986
    Kiváló dolgozó, 1987
    Budapest Építészeti Nívódíja, 2004
    Pro Architectura díj, 2005
    Ybl Miklós díj, 2009

    Jelentősebb megépült épületek

    Legénységi épület a rákospalotai szovjet laktanyában (1981)
    Üzemház, Bp. IX. Tűzoltó u. 29. (1989)
    Szentendrei Tűzoltólaktanya (2000, Bujdosó Győzővel)
    Bp. XXI. Csepel, Rákóczi-tömb, 116 lakás (2003- 2004)
    Richter Rt. Farmakológia épület, homlokzatrekonstrukció  (2009, Selényi Györggyel és Pásztor Ádámmal)

    Jelentősebb városrendezési munkák:

    Bp. XXII. Nagytétény Központ RRT, 1993
    Bp. XXI. Csepel Városközpont RRT, 1995
    Bp. XXII. Nagytétény Központ, Értékvizsgálat és módosított szabályozás, 1996
    Bp. XV. Újpalotai Piac Rendezési Terve, 1997
    Bp. XXI. Csepel Városközpont Szabályozási Terve, 2002 (minden városrendezési munka Szerényi Győzővel)

    1990 utáni jelentősebb tervpályázatok:

    EXPO meghívásos tp., 1990 (Építész Stúdió)
    Rácfürdő és Rudas Fürdő környékének rendezése, országos tp. 1990
    (Cságoly Ferenccel), megvétel
    Budafok városközpont rendezése, meghívásos tp. 1992 (Sugár Péterrel), megosztott 1.díj
    Fót, településközpont rendezése, országos tp. 1992 (Makrai Sándorral), megosztott 1. díj
    Pécs, Gandhi Gimnázium, országos tp. 1995 (Selényi Györggyel és Sugár Péterrel), megvétel
    Budapesti Levéltár, országos tp. 1998 (Boros Pállal és Selényi Györggyel), díjazatlan
    Balatonfüred, móló környékének rendezése, meghívásos tp. 1999       (Bujdosó Győzővel), megosztott 2. díj
    Monor, Városi Uszoda, országos tp. 2001, 2. díj
    Békásmegyeri Tűzoltólaktanya, országos tp. 2002, díjazatlan
    Budaörs, Uszoda és Sportcsarnok, országos tp. 2005, díjazatlan
    Szentendre, Ulcisia Castra nemzetközi tp.  2006, kiemelt megvétel (Makrai Sándorral és Vesztergom Ádámmal)

    Járomi Irén építész – Ybl díj 2009

    Iroda és lakóház a Sashegyen

    Felsőfokú tanulmányait a Budapesti Műszaki Egyetemen végezte. Tanulmányokat folytatott az Építészeti és Formaismereti Tanszéken Alkalmazott grafika, kalligráfia tárgyból. Az Építészettörténeti és Elméleti Tanszéken Aquincum falazási technológiái, Esztergom gótikus bordatöredékei, a pesti Duna-part városképi vizsgálata témáiban folytatott speciális kutatásokat. A Középülettervezési Tanszéken végzett kutatómunkái: foghíjbeépítés a Budai Várban; kontinuitás és identitás a Duna-parti szállodák kapcsán. A Kivitelezési Tanszék keretében a Magyar Állami Operaház rekonstrukciójával foglalkozott. Építészeti gyakorlatot a Budai Tervező Kisszövetkezetnél és a Középülettervező Vállalatnál szerzett.

    Munkái 1989-ig:

    Balatoni jachtkikötők tanulmánytervei 1986
    Szépművészeti Múzeum rekonstrukciója 1987-1989
    Süttő, faluház, malom-átalakítás 1987
    Eötvös Loránd Tudományegyetem rekonstrukciója 1988-1989
    Vecsés, Általános Iskola tervezése, megépült 1988-1989
    Győr, Rába Művek kamiongyorsasági pálya 1988
    Budapest, Astoria irodaház 1988
    Clark Ádám tér, Irodaház ajánlati terve 1988
    Budapest, Gizella-kastély rekonstrukció 1989

    Külföldi pályázatok és tanulmányutak:

    Playhouse in Amsterdam nemzetközi pályázat, megosztott 1. díj 1987
    Nagy-Brittania-i tanulmányút 1998 (AA School, London, RIBA-Royal Institut of British Architects. London, Richard Rogers, Ove Arup építészirodák. London, Oxford, Cambridge, Stadford upon Avon, Globe, Shakespeare Theatre)
    Várna-Velence Cruise-competition, nemzetközi ötletpályázat, 1988, dicsérő oklevél
    Quebec, Kanada: Avantgarde and heritage, nemzetközi pályázat, részvétel nemzetközi team ben, 1989
    Perpignan, Franciaország: Social Habitation, nemzetközi pályázat, részvétel nemzetközi team-ben, 1990
    Recife, Brazília: The Monguise, nemzetközi pályázat részvétel, 1992

    Munkái a Kiss és Járomi Építésziroda tulajdonostársaként és vezető tervezőjeként:

    Keller ház, Csillaghegy, 1997
    Gass ház, Budaörs, 1997
    Nemzeti Színház, Erzsébet tér, Budapest, díjazott pályamű, 1997
    Autószalon és műhely, Váci út, Budapest, megépült, 1997
    Autószalon és műhely, Frangepán u., Budapest, elbontva, 1997
    Társasház üzletekkel, Botond u., Budapest, megépült, 2000
    Bevásárló központ, Gyál, megépült, 2000
    Képviseleti irodaház, Hegyalja út, Budapest, megépült, 2000-2008
    Szálloda és termálfürdő, Igal, 2002
    Vendéglátóipari Szakközépiskola bővítése, Huba u., Budapest, 2003
    Városháza, Fót, 2003
    Budai Vár, Kapuház, 2003
    Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, Margitsziget, Budapest, 2004
    Mezőgazdasági Főiskola bővítése, Mezőtúr, 2004
    Budai Vár, Dísz tér rendezése, 2004
    Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2005
    Magyar Design Központ, Erzsébet tér, Budapest, 2005
    Budapest Szíve, Városháza, Budapest, 2005
    Gutenberg Irodaház, Szeged, 2007
    Pécsi Filharmonikusok Székháza, Konferencia és koncertközpont, 2007
    Szálloda, Clark Ádám tér, Budapest, 2007
    Miskolci Fedett Sportuszoda 2007
    Fővárosi Közterület Fenntartó Zrt. székháza, 2008
    Újpest IV. ker. városközpont 2008
    Csepeli Fedett Sportuszoda 2008

    Török Péter tájépítész – Ybl díj 2009

    Holocaust Dokumentációs Központ és Emlékgyűjtemény, építész: Mányi István, kerttervező: Török Péter

    Tanulmányok:
    1976 József Attila Gimnázium, Budapest
    1982 Kertészeti Egyetem, Táj- és Kertépítészeti Kar

    Munkahelyek:
    1985-1996 Városépítészeti Tudományos Tervező Intézet, Műemléki Iroda
    1993-1997 Studio Ars Loci Kft.(Fazakas Gáborral közösen)
    1987-2009 BME Lakóépülettervezési Tanszék
    1997-2009 Artboretum Kert- és Szépművészeti Társaság Kft.

    Oktatás

    Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Kar Lakóépület tervezési tanszék, c. egyetemi docens

    Képzőművészeti Egyetem Szobrász tanszék (Kő Pál osztálya)
    Elismerések:

    1982 Világpályázat British Columbia University Kanada 3.díj
    1989 VÁTI Nívódíj
    2004 Budapest Építészeti Nívódíj
    2004 Reitter Ferenc díj
    2004 Europa Nostra díj
    2005 Pro Architectura díj
    2009 Ybl Miklós díj

    Várak, kastélyok táj-és környezetépítészeti tervei
    Kalocsa, érseki kastély kertje                         
    Gödöllő, királyi-Grassalkovich kastély kertje
    Gyöngyös, Orczy kastély kertje
    Csákvár, Esterházy kastély kertje
    Budapest, volt Ludovika, és volt Gizella kastély
    volt Habsburg kastély kertjei
    Fehérvárcsurgó, Károlyi kastély kertje
    Vác, püspöki palota kertje
    Szeged , Vár környezetépítészete
    Hajós, érseki kastély
    Világörökség területek tájépítészeti munkái:
    Pannonhalma, Bencés Apátság (arborétum kilátó terasz, és középkori látványkert
    Budapest Szent György tér
    Szent István tér és Bazilika közvetlen környezete

    Szent István tér és Bazilika, díszburkolat

    Gellért hely, Szt.István emlékmű
    Vigadó tér
    Liszt Ferenc tér
    Budai várkert
    Millenniumi Városközpont: Nemzeti Színház parkja
    Tokaj, Alkotótelep
    Műemlékileg védett terek, parkok tervezése:
    Szeged : Rerrich tér, Széchenyi tér, Klauzál tér, Kárász utca, Dugonits tér, Tisza part, Stefánia sétány
    Alsópetény: középkori templom
    Sopron: Szent Mihály domb (RRT)
    Esztergom: pápalátogatáshoz emlékmű-és parktér
    Sátoraljaújhely: Kossuth tér-Széchenyi tér
    Veresegyház: Főtér
    Tata: Fellner templom és Immaculata környezete
    Baja: belváros koncepcióterv
    Orosháza: belváros koncepcióterv
    Kecskemét: Rákóczi út, Vasútpark

    Múzeumkertek:

    Holocaust Emlékközpont, Budapest
    Romkert, Székesfehérvár
    Kossuth Lajos szülőháza, Monok
    Római tábor, Keszthely Fenékpuszta
    Nemzeti Múzeum, Budapest
    Móra Ferenc Múzeum, Szeged

    Egyéb tájépítészeti munkák:

    Kalocsa, belváros
    Szombathely, városközpont
    Szentendre, Duna-korzó
    Budapest: belvárosi terek, parkok
    Zöld Passage koncepciója (ma Corvin-Szigony projekt néven) Perczel Annával

    Kerttörténeti kutatások

    Firenze: toszkán kertek (Prof. Pietro Porcinai műterme)
    Sárospatak: MTA Művészettörténeti Kutatóintézet
    Budapest: Orczy kert, a „Vándorló Füvész-kert”
    Csákvár: Esterházy kastély
    Gyöngyös: Orczy kastély
    Gödöllő: Gödöllő kertművészete                     
    Erdély: udvarházak, kastélyok (B.Nagy Margit, Balogh Jolán, Szépréti Lilla útmutatásával)

    Díjnyertes pályázatok:

    Kanada, világpályázat (Britisc Columbia Univ.): the frontier landscape, 1982
    Europa Nostra cultural landscapes, 2004
    Holocaust Múzeum

    Váncza László építész – Ybl díj 2009

    Vízirendőrség, Budapest, 2007 (lásd. MÉ 2007/3.), építész: Váncza László, Szécsi Zoltán

    Tanulmányok:

    1978-1982 Budapesti Eötvös József Gimnázium fizika tagozat
    1983-1988 BME Építészmérnöki Kar
    1990-1991 MÉSZ-ÉK Mesteriskola XI. ciklus

    Mesterei: Jánossy György, Török Ferenc, Vadász György

    Szakmai tevékenység:

    1986    BME Tudományos Diákköri Konferencián, I díj: Kitekintés Magyarország II. világháború utáni szakrális építészetére (Jánossy Johanna és Szécsi Zoltán hallgatókkal), konzulensek: Dr. Guzsik Tamás, Török Ferenc
    1998    MÉSZ-ÉK Diplomadíj II. helyezés
    1988-1996 Vadász és Társai Építőművészeti Stúdió beosztott építész-tervező
    1993 vezető tervezői minősítés.
    1994 Váncza-Miltenberger Művek alapítása Miltenberger Miltényi Miklós építésszel
    2003 megalakul a Váncza Művek Építészeti Műterem

    Díjak:

    1993 Év Szép Háza I. díj
    1998 Pro Architectura díj
    2004 Év Szép Háza I. díj
    2005 Év Szép Háza II. díj
    2007 Pro Architectura díj
    2009 Ybl díj

    Váncza László: Budapest torony, Budapest IV. Váci út, építészeti ötletpályázat

    Fontosabb munkái:

    1990-1992 Muhi csatai emlékhely, Muhi (Vadász György építész és Kiss Sándor szobrászművész munkatársaként)
    1992-1994 Lakó és üzletház műemléki környezetben, Székesfehérvár (Vadász György munkatársaként)
    1995-1997 Beregszászi úti lakópark 1. ütem, Budapest (Vadász György munkatársaként, Miltenberger Miltényi Miklóssal)
    1996-98 Családi ház, Dunakeszi
    1996-97 Festőiskola és vendégfogadó I. ütem, Köveskál
    1996-99 Horvát nagykövetség és rezidencia, Budapest (Miltenberger Miltényi Miklóssal)
    1998-2000  Festőiskola és vendégfogadó II. ütem, Köveskál
    1998-2000  Ablakgyár és fafeldolgozó üzem, Illyefalva (Erdély)
    1999-2001  6 társasházból álló lakópark, Budapest (Miltenberger Miltényi Miklós építésszel)
    1999-2001 Eszterházy kastély kiszolgáló épületeinek műemléki rehabilitációja, Tata
    2000-2001 Buena Vista kávéház és étterem Budapest (Inarchi Belsőépítész Studióval)
    2000-2002 Családi ház, Budaörs
    2000-2003 A38 Kulturális Állóhajó a Dunán, Budapest
    2001-2003 Családi ház, Budapest
    2001-2006 Eszterházy kastély kiszolgáló épületeinek műemléki rehabilitációja
    II ütem, Tata
    2003-2007 Toronylakás az Anker-házban, Budapest (Földesi Istvánnal és Kiss Dániellel)
    2004-2007 Villa Hűvösvölgyben, Budapest (Ötvös Krisztiánnal)
    2005-2007 Hajóállomás és vízirendőrörs szárazföldi fejépülete, Budapest Kopaszi-gát (Szécsi Zoltánnal és Tündik Ferenccel)
    2005-2007 40 lakásos önkormányzati lakóépület, Budapest, József utca (Szécsi Zoltánnal, Banitz Lászlóval és Fábián Gáborral)
    2006-  Úszó víziszínpad a Kopaszi-gát mentén, Budapest (építés alatt, Szécsi Zoltánnal, Fábián Gáborral, Földesi Istvánnal és Ötvös Krisztiánnal)
    2006- Aragó cégcsoport új irodaháza, Budapest (építés-előkészítés alatt, Szécsi Zoltánnal, Fábián Gáborral és Németh Mártonnal)
    2007- Iroda és kereskedelmi épület, Budapest V. kerület Szervita tér új beépítése (elvi engedélyeztetés alatt, generáltervező: Zaha Hadid, Szécsi Zoltánnal)
    2009-  900 lakásos lakóegyüttes / elvi engedélyeztetés alatt, Budapest Lágymányosi-öböl területfejlesztése (építésztervező: Filipe Oliveira Dias, Szécsi Zoltánnal)

    Winkler Barnabás építész – Ybl díj 2009

    Infopark D épület, építészek: Winkler Barnabás, Balázs Dénes, Baranya Szabolcs - HAP Kft.

    1946-ban Szombathelyen született. Középiskolai tanulmányait Sopronban, a Berzsenyi Dániel Gimnáziumban végezte, építészmérnöki diplomát 1970-ben a Budapesti Műszaki Egyetemen szerzett. Húsz évig az Iparterv tervezője volt, ahol nagyszámú ipari- és egészségügyi épületet tervezett. 1989 óta vezeti az általa létrehozott HAP Tervezőirodát. Legjelentősebb épületei a Pharmafontana Gyógyszertári Központ épületegyüttese (ma Naturland), a Potsdamban és Frankfurt a.d. Oderben megépült sörgyár, a kerekegyházi és bácsalmási patikaház, a Campona városközpont épületei Budapest XXII. kerületében, az Infopark „D” jelű irodaháza,  MCC. néven az RTL Klub stúdió- és igazgatási központja, valamint az egykori NDK követség épületéből átalakított  StefániaPark irodaház.

    2003-ban hozta létre a HAP Galériát, melyben eddig 52 kiállításon a múlt század legjelentősebb hazai építészeinek életműveit mutatta be. A galéria a nyári hónapokban soproni képzőművészek, illetve kortárs képzőművész-építészek alkotásainak ad otthont. Az M. Baló Borbála és Winkler Barnabás által alapított Molnár Péter Emlékdíjat ebben az évben hatodik alakalommal ítélte oda a díj kuratóriuma fiatal építészeknek, illetve az építészet terjesztésében kimagasló tevékenységet kifejtőknek.

    Számos építészeti könyv kiadója. A rózsaszínű Zsolnay használati tárgyakból évtizedek alatt mintegy 1000 darabot gyűjtött össze. A több, mint száz éves fajansz-porcelánokból álló gyűjteményéből 2007-ben kiállítást rendezett és kiadta a Kezdetben volt a rózsaszín… című könyvét. 2008-ban adták át az általa tervezett (szobrász munkatárs: Kutas László) Balfi Nemzeti Emlékhely térkompozícióját. Több köztéri szobor alkotójának építész munkatársa. 

    2005-ben Kós Károly díjban, 2008-ban Budapesti Építészeti Nívódíjban, 2009-ben Ybl Miklós díjban részesült.

    StefániaPark Irodaház, Budapest, építészek: Winkler Barnabás, Baranya Szabolcs - HAP Kft., 2008