Museo di San Marco, 2013. 10. 10. – 2014. 01. 06.
Musée d’Orsay 2013. 10. 16. – 2014. 01. 05.

Szöveg: Szegő György

A magyar művészet két újjászületését, Corvin Mátyás udvarának kultúráját és humanista szellemét, illetve a múlt századforduló magyar zenei-festészeti reneszánszát reprezentatív kiállításokon láthatja két nagy európai múzeum közönsége. A tájékozottabb nézők is bizonnyal rácsodálkoznak kultúránk csúcsteljesítményeire – művekre, művelődéstörténeti dokumentumokra. A firenzei anyag igen átfogó, a párizsi mustra remek koncepció – viszonylag kis térben. Így lehet utóbbi ismét hiányos: bár összművészetről beszél, de építészet nélkül. E számunkban prenzentáljuk: zene és építészet mégis egymásra ható, egymást átható műfajok.

Firenze, Museo di San Marco

A firenzei San Marco kolostor reneszánsz könyvtártermében (a ház Fra Angelico freskói által világhírű) látható kiállítás portrék, címerek és könyvillusztrációk segítségével a Mediciek és Mátyás udvari kapcsolatait, a közös szereplőket mutatja be. 10 országból, 35 helyről, csaknem száz műtárgy érkezett. Farbaky Péter és Pócs Dániel – a magyar kurátorok – a történetet Luxemburgi Zsigmonddal indítják. Megidézik a királyokat konstanzi freskón és a híres budai szoborfejjel, pénzérmékkel, tusrajzokkal. De művészeit is: a centrumban Aragóniai Beatrix márvány mellszobra áll – Francesco Laurana műve pl. Washingtonból jött. Mellette a trogiri Giovanni Dalmata faragta kettős portré Mátyásról és feleségéről. Andrea de Castagno képén Zsigmond hadvezére, Filippo Scolari / Ozorai Pipó látható. Ő a hagyatékával áttételesen mecénása volt Brunelleschi Firenzében épített Rotonda Santa Maria degli Agnelli templomnak is. Székesfehérvári sírkápolnája – melyet Masolino készített – elpusztult. Itt van Masolino da Panicale egy híres San Giuliano táblaképpel, majd az ismeretlen magyar szobrász alkotásával, Vitéz János esztergomi sírkövével folytatódik a reprezentatív sor.
A Beatrixszel érkezett Francesco Bandini fordította latinra az olaszul nem tudó Mátyásnak Filarete építészeti értekezését, az új all’antica stílusról. A király egy firenzei építész-asztalos-intarziátort, Chimenti Camicia mestert hívta főépítészének. A palotaromok kényszerűen hiányos leletanyaga a török pusztítás következménye, de a kevés is elég ahhoz, hogy most összehasonlítsák a budai ablakkeretek finom plasztikáit vagy a visegrádi kutakat a firenzei Medici palota faragványaival. Van mire büszkének lennünk, ahogyan a két majolikaművészet is jól összemérhetőnek bizonyult. Ebben már a hozzánk hamar elérő egykori technológiai innovációról is képet kap a néző.
Kifejezetten múzeumi ünnep a firenzei Laurenziana és a budai Corviniana könyv-remekeinek együttes bemutatása. A kötetek illusztrált lapjain látható humanista dekoráció és az építészet kölcsönhatása egyenesen szenzáció. A kiállításnak mindkét országban voltak előzményei: a Szépművészetiben a 2008-as Élet, művészet, pénz a reneszánsz Firenzében (l. MÉ 2008/1), a BTM-ben a Mátyás király öröksége (ezek alapján jött a rangos meghívás) a római Museo del Corsóban Az 1400-as évek (mindkettőről lásd: MÉ 2008/3). A tárlat az idei olasz-magyar kulturális év múzeumi csúcsa, jól előkészített tudományos és művészeti esemény, amely egyben pozitív országimázs is.

Párizs, Musée d’Orsay

A párizsi Musée d’Orsayban látható, a hely szelleméhez méltó zenetörténeti-irodalmi keretbe foglalt festészeti mustra is igen jó hírét kelti a magyar kultúrának. Claire Bernardi, Barki Gergely és Rockenbauer Zoltán kurátori munkája párizsi és budapesti zenei-festészeti időutazás, fontos dokumentációs kiegészítéssel, fotókkal, kottákkal, archív felvételekkel. A Nyolcak festői ugyanis jó barátságban voltak a zene magyar modernjeivel, köztük Bartókkal, Weiner Leóval. Az Allegro Barbaro bemutatásának idején, 1911-ben a Waldbauer-Kerpely vonósnégyes Bartókkal fellépett a Nyolcak harmadik kiállításának vernisszázsán is. Berény Róbert, aki a Nyolcak leginnovatívabb alkotója volt, 1913-ban meg is festette barátját, Bartók Bélát, ezt a képet azonban nem sikerült kölcsönkapni a zeneszerző New Yorkban élő fiától. A 10-es évek közepétől induló aktivizmus jelenléte viszont kárpótlás, amihez olyan archív filmfelvételek kapcsolódnak, mint a Csodálatos mandarin és a Kékszakállú herceg vára, vagy egy amatőr felvétel, amelyen maga Bartók játszik. A zene téri jelenlétét szinte experimentális kiállítás-hatásként érzékelte a kritika.
A tárlat egy gazdagabb változata a pécsi EKF Nyolcak kiállításának, amit Két korszaknyitó kiállítás – építészet nélkül (MÉ 2011/2) mutattunk be. Ebből idézek, mert a korszak fantasztikusan gazdag magyar építészetének hiánya megismétlődik: „A szecessziós »modern« magyar építészete a Nyolcak idején virágzott, sőt világszerte elismert volt. A Nyolcak képviselői, tárlatuk alapján is úgy tűnik, nem álltak szemben a szecesszió építészetével, a szecesszió iparművészete pedig elválaszthatatlan attól: egyben a nemzeti ideálkép hordozója is, (…) kötelező lenne felmutatni a honi architektúra szerepét, benne nemzetközi sikereit – például a világkiállítások magyar pavilonjait: St. Louis, Horti Pál (1904), Milánó, Fischer-Maróti-Medgyaszay (1906), Velence, Maróti G. (1907-1909) és Torino, Tőry-Pogány (1911), de a többi külföldön épült magyar világsikert is: Teatro Nacional, Mexico City, Maróti Géza (1908), Művészház–Műcsarnok, Róma, Hoepfner–Györgyi (1910), Akvárium, Buenos Aires, Fischer József (1912) Volksbühne, Berlin, Kaufmann Oszkár (1913) és mások. Hasonló, korszakos nyugat-európai kiállításon ez az átfogó szemlélet természetes (…) A Nyolcak éveiben, Bárczi polgármestersége alatt 55 iskola épült a fővárosban. Ez a pesti polgár büszke önérzetének jele, és nem a »bécsi dekadenciának«”. A Musée d’Orsay is hírét vihetné. Éppen Párizsban, ahol 2009-ben a Magyar Intézetben a MÉSZ az Építészeti Múzeummal a kortárs és a szecesszió ornamentikáját összefogó kiállítással / konferenciával már megidézte a magyar összművészetet, s amelyet nem kisebb személyiség elismerő szavaival nyílt meg, mint Paul Quintrand, aki a Cité de l’Architecture alapító igazgatója.