Draskovich Edina jogász, hobbikertész

Talán az a májusi pillanat határozta meg a kertünkhöz való viszonyulásunkat, amikor először mentünk el megnézni az építési telekként hirdetett ingatlant. Az átlagos forgalmú utcából beléptünk egy ősfás, vadvirág- és erdeiszamóca-szőnyeggel borított kertbe, amelyben egy lebontásra váró ósdi kis házikó állt. Ropogott a lábunk alatt az ősszel lehullott rengeteg makk, hallgattuk a madarak tavaszi kórusát és az idős tulajdonost, aki a kertbe látogató rókákról beszélt. A mérlegelésre váró vásárlói szempontok mellett – miszerint fontos az ingatlan mérete, fekvése, ára, beépítési lehetőségei – azonnal belénk ivódott a sajátos hangulata, a szinte vad környezet adta varázsa. Később, a ház tervezésekor és a kert formálásakor az a szemlélet vezérelt bennünket, hogy minél többet őrizzünk meg ebből.
Ebben az elhatározásban komoly támogatást jelentett házunk építész tervezőjének, Helyes Gábornak alkotói világa és filozófiája, akivel összekötött bennünket a neves amerikai építész Frank Lloyd Wright iránti közös érdeklődésünk is. Wright gondolatvilágát követve, de munkásságát semmiképpen sem másolva formálódott a terv, amelynek alapelve volt, hogy a meglévő hatalmas fák közé ékelődjön az épület, nem pontszerűen foglalva el a teret, hanem a fák által kiadott maradék térben, T-alakban. A lejtőre ültetett épület kétszintes, így az emelet helyenként a lombkoronaszinten van, erősítve a szerves együttműködést a természetes és az épített környezet között. Ezért az építkezés során folyamatosan védtük a fákat: fizikailag elkerítéssel, hogy ne sérüljenek a munkagépek mozgása miatt, és a kivitelezők folyamatos győzködésével, hogy bár valóban könnyebb lenne egy teljesen letarolt munkaterületen dolgozniuk, de kérjük, hogy ettől most tekintsenek el és legyenek együttműködők.
A ház felépült, a fák és a bokrok java része megmaradt, azonnal régi ismerősként ölelve körbe az új épületet, amelynek külső és belső elemeiben egyaránt visszaköszönnek a fa és kő burkolatok, díszítőelemek. Mindezek együttes hatásaként, valamint a nagy üvegfelületeknek köszönhetően, amelyeken át több irányba ki lehet látni kertbe, együtt lélegzünk azzal, együtt éljük át az évszakok és az időjárás változásait. Szerencsére a rókák és a madarak sem maradtak el, ahogy a kóbor macskák, az erdei siklók vagy a békák szintén továbbra is otthonuknak érzik a kertet, sajnos néha a vaddisznók is. Az építtetők és az építő közös célja megvalósult: csak a legszükségesebb mértékben változtatni a környezeten, belesimulni az élővilágba és támogatni azt, élni és élni hagyni, minél teljesebb harmóniában.
A ház és a kert közötti átmenetként szolgálnak az épületet körül elhelyezett, szintben itt-ott eltolt kő virágládák, amelyek egynyári és évelő virágoknak adnak otthont. Ezeknek nem is lehetne máshol helyük ebben az árnyékos, erdei aljnövényzettel benőtt kertben, mint a ház „tövénél”, a teraszok irányában. A fás-bokros részekhez és a kőből emelt támfalig pázsit vezet, de nem afféle szigorúan ellenőrzött, címlapra illő gyomtalanított fűszőnyeg, hanem tavasszal lélegzetelállító látványt nyújtó vadvirágos erdei tisztás – tele ibolyával, kankalinnal, százszorszéppel, primulával, pitypanggal, odvas keltikével, kaukázusi nefelejccsel –, amelyet aztán az elvirágzás után már kénytelen vagyunk nyírni, mert időnként az épített környezet szempontjai és a használhatóság mégiscsak előtérbe kerülnek.
A garázs teteje a tervezőasztalon még dísznövényekkel szépen megkonstruált zöld tetőként volt felvezetve, de a kert kialakításakor valahogy ledobta magáról elegáns zöld köpenyét és inkább egy kisméretű, de annál sokrétűbb konyhakertté vált. A jobb években hihetetlen mennyiségű friss zöldséggel és fűszernövénnyel lát el bennünket, de ennél is fontosabb az az öröm, amely a kert gondozásával jár, a februári első magültetéstől kezdve a palánták nevelésén át a betakarításkor a kosárban szépen elhelyezett paradicsomok és padlizsánok látványáig, nem utolsó sorban: ízéig. Egyes hozzánk érkező látogatók mulatságosnak tartják a konyhakert függőkert-jellegét, és aki nem fogékony a szabad levegő és a nap által érlelt ízekre és a friss állagokra, hitetlenkedve kérdezi: ez tényleg megéri?
Számszerűleg nem tudjuk hogy megéri-e, sosem számoltuk ki a kerti kiadásokat és bevételeket, nem mérlegeltük a reá fordított időt, de vajon hogyan mérhető az öröm, a kézzel végzett munka – szó szerinti – gyümölcsének értéke? Ráadásul a termőterület és a feldolgozó hely (azaz a konyha) pár lépés távolságban vannak csak, úgyhogy ezt a rövid ellátási láncot bármelyik uniós termelői piac megirigyelhetné. Nyaranta pedig a fém borítású lapos tetőn még paradicsomot is sikerrel aszalhatunk.
A kert többi része békén hagyva éli a maga önálló életét, amit mi örömmel szemlélünk a teraszokról és bentről az ablakokon át, vagy a kerti munkák végzése során. Közben újra és újra megéljük azt a tiszteletet és alázatot, ami a magát örökösen újrateremtő természetből sugárzik felénk, munka közben hajlongunk vagy térdepelünk, és óvatosan lépkedünk a vadvirágok és a gyíkok által nekünk hagyott foltokon. Az elkorhadt diófát sem vágtuk ki, nyáron a zöld lombok között rikító kopaszságával szoborszerűen strázsál. A harkályféléknek terített asztalt, a rovaroknak élőhelyet, a kertnek az ökoszisztéma teljességét biztosítja.