Közös modern?

20. századi középületek Győr-Moson-Sopron Megyéből Győr, 2018. október 12. – november 8. Fotó: Mezősi Kristóf A Győr-Moson-Sopron Megyei Építész Kamara folytatja a megye 20. századi építészeti örökségét bemutató kiállítássorozatát. A templomok (2014) és a lakóépületek (2016) után most a kiemelkedő (világi funkciójú) középületek kerülnek sorra. A válogatás a harmincas évek elejéről indul, amikor a modern […]

Országos Főépítészi Konferencia

Kaposvár, 2018. augusztus 22–24. Fotó: ifj. Lőrincz Ferenc Építészet – Közösség – Közélet címmel Kaposvárott tartották az idei, sorrendben XXIII. Országos Főépítészi Konferenciát. A háromnapos rendezvény előadásai és szekcióülései a főépítészek aktuális feladatai mellett a városmarketing, városarculat, a várostervezés és a közösség közötti kommunikáció témáját járták körül. A konferencia vándorzászlaját Kaposvár város részéről Dér Tamás […]

A hiányzó láncszem

Rotterdami Építészeti Biennálé, 2018. június 1. – július 8. Szöveg: Zsoldos Anna Fotó: Aad Hoogendoorn ©IABR A Rotterdami Építészeti Biennálé (IABR) 2001-ben indult útjára, idén nyolcadik alkalommal rendezték meg. Az évek során bontakozott ki a biennálé karaktere: főként a városfejlesztéssel, urbanisztikával foglalkozik, a szociálisan érzékeny, fenntartható építészetre fókuszálva. Az egyes évek tematikája a környezettudatos jövőépítés […]

Kabinláz

Hello Wood tábor, Csórompuszta, 2018. július 7–16. Szöveg: Zsoldos Anna Fotók: Bujnovszky Tamás A Hello Wood idén hatalmas és meglehetősen rizikós feladatot vállalt: a tábor 10 napja alatt a diákokból álló csapattal felépíteni hét, lakhatásra is alkalmas házat. A program a „Cabin Fever” nevet kapta, és ahogy az előző alkalmakat, ezt is egész évnyi intenzív […]

Csonka Pál érem 2018

A Magyar Építőművészek Szövetsége Csonka Pál professzor úr emlékére 1988-ban alapított Csonka Pál éremet 2018. július 9-én a MÉSZ székházában ünnepélyes díjátadó keretében Patonai Dénes DLA prof. emeritus építészmérnök és (posztumusz) Nagy Bence Ybl díjas szerkezettervező alkotópárosnak adományozta. A kitüntetés az építészek és a tartószerkezet-tervezők munkáját és alkotó együttműködését hivatott elismerni. Az alábbiakban Hegedűs Péter […]

Körkérdés az építészetről

100., jubileumi számához érkezett a Magyar Építőművészet folyóirat 2001-ben útjára indított Utóirat / Post Scriptum című elméleti melléklete. Ezt az alkalmat közösségi ünneppé kívántuk tenni, ezért körkérdéssel fordultunk a magyar építészet és a szélesebb hazai kultúra szereplőihez: foglalják össze, mit gondolnak az építészetről, annak helyzetéről, szerepéről itt és most, illetve a jövőben milyen szerepét látják. […]

Utóirat-e az Utóirat?

A Magyar Építőművészet Utóiratának 100. számához Szöveg: Klein Rudolf Amikor a szerkesztőség a Magyar Építőművészet szárnyai alatt megálmodta az Utóiratot mint „megnövelt rovatot”, kicsit szkeptikusan fogadtam: hogy fér meg a két eltérő rész egymással, tartalmilag és vizuálisan, azaz a képes építészeti és a főképp szöveges elméleti? Ám az elméleti rész – azaz az albérlő – […]

Visszatekintés

Válogatás a 100. számához ért Utóirat melléklet írásaiból A Magyar Építőművészet folyóirat 2001-es átalakulása kínált alkalmat arra, hogy a lap részeként egy új, önálló elméleti mellékletet hozzunk létre. A címe Utóirat / Post Scriptum lett, jelezve, hogy az építészet mindenkori helyzetének áttekintése, az aktuális eredmények és a szakmai párbeszéd témáinak bemutatása mellett egy bővített tartalmú […]

Tattersall 2.0

A Nemzeti Lovarda felújítása Építész: Kis Péter, Peschka Alfréd, Dobrányi Ákos Szöveg: Okrutay Miklós Fotók: Batár Zsolt A hazai közvélemény egy évtizede két okból fordulhatott felfokozott figyelemmel a lóversenyzéssel kapcsolatos események felé. Az éppen legnagyobb sikereit arató Overdose győzelmeinek híre mellett az Ügető lebontása volt az, ami az információk özönében is meghaladta az átlagos ingerküszöböt. […]

Ráhangolódás

DVTK futballstadion, Diósgyőr Építész: Pottyondy Péter Szöveg: Bodonyi Csaba Fotók: Bujnovszky Tamás, Danyi Balázs, Perness Róbert Pottyondy Péter diósgyőri futballstadionja túlmutat a jelenlegi helyzeten, egyben előleg is, mely a stadion igényességéhez való felzárkózásra kötelez mindenkit. Ha ez nem következik be, úgy az épület célját veszti. Mert ahogyan nincs családi ház család nélkül, s nincs templom […]

Zászló a vártán

Ludovika Sportközpont, Budapest Építész: Skardelli György Szöveg: Botzheim Bálint Fotók: Walton Eszter A sport mélyen gyökerezik európai kultúránkban, és talán erre a területre jellemző leginkább, hogy közösségeket teremt. A görögök egyenesen ünnepként élték meg a fizikai létet. Az általuk meghonosított olimpia az akkori társadalom egyik kiemelt jelentőségű eseménye volt. Szókratész úgy tartotta, „Semmiféle élethelyzetben nem […]

Kijelentő mód

Újpesti Új Vásárcsarnok és Kulturális Rendezvényközpont Építész: Bun Zoltán Szöveg: Molnár Szilvia Fotók: Hajdú József A közel 4 hektár alapterületű Szent István tér korszerűsítésének igénye régi történet. Átépítésének első üteme, a Városháza és az Egek Királynéja római katolikus templom környéke 2010-re el is készült, 2015-re a templom plébániaépületét is megújították (lásd MÉ 2015/4). Most nyárra […]